Belföld

Kisiskolásokat helyeznek át két faluval odább az energiaválság miatt

google streetview / 24.hu
google streetview / 24.hu

Az energiaválságra hivatkozva hétfőtől áthelyezik egy nógrádi falu kisiskolás tanulóit egy másik intézménybe – derül ki az ATV Híradó című műsorának riportjából. A nógrádkövesdi alsósoknak így Öt kilométert kell buszozniuk az iskolába, és értelemszerűen hazafelé is.

A szülők értetlenül állnak a döntés előtt. Azt állítják, őket senki nem kérdezte meg, ráadásul az iskola a gyerekek szállítását sem vállalja.

A 7-10 éves nebulóknak ezentúl a menetrend szerinti járatokkal kell iskolába járniuk.

A Berceli Általános Iskola intézményvezetője levélben tájékoztatta a nógrádkövesdi tagiskolába járó gyerekek szüleit, akik csak hétfőn tudták meg, hogy a jövő héttől nem a megszokott helyen, hanem két faluval arrébb fognak iskolába járni a gyerekek.

A berceli iskolaigazgató arról tájékoztatott minket, hogy takarékossági okokból október 17-től átviszik a gyereket Bercelre, ideiglenesen a fűtési szezonra. Mi azonnal felajánlottuk, hogy tudunk olyan helyet biztosítani, ahol a rezsiköltségeket az önkormányzat állja

– mondta a műsornak nyilatkozva Gyurek László nógrádkövesdi polgármester.

A polgármester felajánlására még nem érkezett válasz, így nem lehet tudni, hogy az iskola, illetve a tankerület elfogadja-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik