Belföld

Bevallotta tettét a gyógyíthatatlan anyját szíven szúró hatvani gyilkos, vádat emeltek ellene

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség azzal a B. Tiborral szemben, aki szabóollóval végzett a beteg anyjával idén januárban.

Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolt férfi beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban, de nem adott magyarázatot a tettére.

B. Tibor egy hatvani lakásban élt együtt a 84 éves demens anyjával, aki folyamatos ápolásra és gondozásra szorult. A szükséges teendőket a férfi látta el az anyja körül, amiért ápolási díjban részesült. Ez gyakorlatilag az egyetlen állandó jövedelme volt, de félő volt, hogy ezt is elveszíti, mert az illetékes gyámhatóság a beteg nő intézeti elhelyezéséről határozott.

A férfi depresszív személyiségzavarban szenved, ami feltételezhetően szerepet játszott abban, hogy a karácsonyt követő napon öngyilkosságot kísérelt meg, mert kilátástalannak látta az élethelyzetét. Pár napos gyógykezelés után a kórházból hazatérve döntött úgy, hogy végül nem magát, hanem az anyját öli meg.

A bűncselekmény elkövetésére nem sokkal azt követően került sor, hogy az intézeti elhelyezés kapcsán szükséges COVID tesztet elvégezték az asszonyon az egészségügyi dolgozók, majd távoztak a lakásból. Ekkor a terhelt magához vette a szabóollót és azzal minden előzmény nélkül mellkason szúrta, valamint a nyakán és a fején is többször megvágta az anyját.

A közepes erejű mellkasi szúrás elérte a szívet, emiatt nagy intenzitású mellűri vérzéssel járt, ami néhány percen belül az asszony halálához vezetett.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik