Belföld

Ujhelyi: Az MSZP Molnár Zsolt pártja, így ez a párt már nem az enyém

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Bár azt ígérte az MSZP-ből való kilépésekor, hogy a továbbiakban nem fog nyilatkozni a témában, a Szabad Európának mégis egy hosszabb interjúban fejtette ki Ujhelyi István, hogy miért is távozott a pártjából. A legfőbb ok Molnár Zsolt pártigazgató személye. Hogy ezzel pontosan mi a baj, nem fejtette ki, de az ellenzéken belül Molnár Zsoltot a Fidesz emberének tartják. Ujhelyi mindenesetre azt mondta, hogy Molnár nem áruló, de mindenkinek "Zsolthoz képest kell meghatároznia saját politikai mozgását".

A 37 perces interjút Ujhelyi István a következő 27 pontban foglalta össze:

  1. Azt mondták nekem, ez Molnár Zsolt pártja, így ezért ez a párt már nem az enyém
  2. Én nem változtam. Már a 2014-es és 2018-as pártvezetői pályázatomban is ugyanazt mondtam: megroggyant az MSZP brandje és valami egészen mást kell csinálnunk, amíg állnak még Horn Gyula cölöpjei
  3. Be kellett lássam, hogy hiába igyekeztem más irányba kormányozni a párt hajóját; azok, akik vezetik továbbra is zátonyok és viharok felé mennek
  4. Ott voltam a kapitányi hídon a párt egyik tisztjeként, végeztem a dolgomat és számtalanszor elmondtam: ez így tovább nem fog menni
  5. Nagy hévvel vetettem bele magam a pártelnök-jelöltségbe, de az általam javasolt barnamezős, teljes átalakulást a vezetőség hamar megfojtotta
  6. Sokan direkt félreértelmezték a javaslatomat, mintha az csak a párt átnevezéséről és az “elhervadt szegfűről” szólna, pedig jóval több és mélyebb volt az elképzelés
  7. Április 4-e után az egyetlen politikusa voltam a pártnak, aki nem elbújt, hanem kiment az emberek közé és két kempingszékkel járva az országot gyűjtöttem a véleményeket – ezalatt az derült ki számomra: igenis van arra igény, amit javaslok; a pártvezetésben viszont nem volt
  8. A pártvezetés közölte vele, hogy ebben a pártban Molnár Zsolthoz kell igazodni – vegyem tudomásul, ha ő nem támogat, akkor nem lehetek pártelnök és nem valósíthatom meg a reform-elképzeléseket
  9. Nem illettem a képbe, a nyáron már azt is megkaptam, hogy a szűk vezetés úgy döntött: a 2024-es EP-kampányban sem arc, sem listavezető nem lehetek
  10. Aki ismer, az tudja: sziklaszilárd, elvhű srác vagyok, nekem az életem a mozgalom és a szociáldemokrácia képviselete, ízig-vérig politikus vagyok
  11. Túlmozgásos és öntörvényű vagyok, azt tanultam Kiss Pétertől, hogy mindig a politikai orromra figyeljek – én eddig és ezután is ezt teszem
  12. Az azonban téves érzet velem kapcsolatban, hogy ne lennék csapatjátékos: a mozgalmi múltam és a jelenem is ennek ellenkezőjét bizonyítja – ha van csapat, akkor tudok csapatjátékos lenni
  13. Ha láttam volna esélyét, hogy képes a párt változásra, akkor belül küzdök tovább
  14. Azért most és nem az MSZP október végi kongresszusa után léptem ki, hogy ne az legyen az látszat: az új elnök személye miatt lépek ki a közösségből. Komjáthi Imrével sokat harcoltunk együtt a közös céljainkért, egy elvhű, hiteles embernek ismerem; de ez önmagában kevés lesz, ha marad a mechanizmus
  15. Olyan stílustalan és színvonal alatti közleményben reagált az MSZP a patikamérlegen kimért és szívből szóló levelemre, amiről tudom, hogy nem a párttagság véleménye, hanem pusztán néhány ember üzenete – ez egy pitiáner visszavágás volt
  16. A saját lehetőségeiből az egyik legtöbbet a párt építkezésére szánt ember vagyok – még pénteken szándékosan befizettem egy nagyon jelentős összeget a párt szolidaritási kasszájába, erről értesítettem a pártelnököt is
  17. Az egyetlen magyar EP-képviselő vagyok, aki kétszer is elnyerte az Év EP-képviselője díjat, sikeres szakmai programjaim és eredményeim vannak
  18. Az EP-mandátumomért megdolgoztam és a továbbiakban is meg fogok dolgozni; megszámlálhatatlan biztató üzenetet kaptam, hogy folytassam
  19. Huszonkilenc évnyi házasság/kapcsolat után az én, tisztességes búcsúlevelemet követően azzal, hogy ilyen stílusú, színvonaltalan válaszközleményt adtak ki néhányan a párt nevében, csak azt érték el, hogy semmilyen kételyem nem maradt a döntésem helyességét illetően
  20. Az Esély Mozgalom nem fog párttá alakulni, nincs szükség újabb ellenzéki pártra, sokkal inkább egy civil mozgalomra – az Esély Mozgalomnak az is aktív tagja és alakítója lehet, aki egyébként valamelyik pártnak, akár az MSZP-nek továbbra is tagja kíván maradni
  21. Több mint 2500 regisztrált támogatója van már az Esély Mozgalomnak, vasárnap este az első online találkozón több mint 150-en jelentkeztek be, több mint 80 településről
  22. Nincs stratégiám arra, hogy mi lesz velem 2024-ben, most csak levegőhöz akartam jutni – hosszú évek óta építem a “másik lábamat” a turizmus és oktatás világában, elnöke vagyok az ENSZ turisztikai világszervezet emblémája alatt épülő svájci oktatási intézménynek, a politikacsinálás tehát nekem nem egzisztenciális kérdés
  23. Nem tárgyaltam egyelőre egyetlen párttal sem, nem is kerestek a kilépésem óta
  24. Az ellenzék legerősebb pártja a DK, amely fényévekkel jár mindenki előtt, ez tény; de a DK önmagában még kevés lesz a rendszerváltáshoz, mert társadalmi kapcsolatokra, Donáth Annákra és sokakra, akik kimondták, hogy rossz úton jár az ellenzék – ilyen vagyok én is – ugyanolyan szükség lesz
  25. Molnár Zsolt nem áruló, hanem hihetetlen erővel bíró, kiváló szervező, egy tehetséges ember; de mára az az állapot, hogy mindenki úgy érzi: Zsolthoz képest kell meghatároznia a saját politikai mozgását, az nem segít a közösségnek
  26. Én nem fogok visszafelé mutogatni, csak annyit állítok: amerre az MSZP megy, szerintem nem jó irány, ehhez én nem tudom a nevemet adni
  27. Mindent köszönök a pártnak és fogunk mi még találkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik