Új videót töltött fel a Facebook-oldalára Orbán Viktor, amelyben részleteket idéz fel a megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadása alkalmából szombaton tartott ünnepi istentiszteleten, a Kálvin téri református templomban elmondott beszédéből.
A kormányfő úgy fogalmazott:
Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.
A miniszterelnök szerint az a cél, amelyet a reformátorok adtak, nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is.
Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja. És akkor kell békét követelni, amikor mindenki a háborús észjárás logikája szerint cselekszik már. Kiállni, megharcolni az igazunkért, egyenként, és nemzetként egyaránt.
– tette hozzá Orbán Viktor.