Belföld

Tüntettek a Kölcseynél

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Legalább háromszáz diák gyűlt össze péntek este helyszíni tudósítónk szerint a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, hogy szolidaritásukról biztosítsák az aznap kirúgott tanáraikat. Egy hatalmas „El a kezekkel a tanárainktól” feliratú transzparenst feszítettek ki az iskola kapuja előtt. A VI. kerületi iskola előtti utca megtelt tüntetőkkel, le is zárták a rendőrök a forgalom elől.

A hangulat sokáig békés volt, de amikor elkezdődtek a beszédek, dühösen skandálták, hogy „El a kezekkel a tanárainktól!”

A HVG tudósítása szerint, hétfőtől nem lesz  kémiatanár a Kölcseyben, mert az egyetlen kémia szakos tanárt is elbocsátotta a Klebelsberg Központ. (Ugyanakkor cikkünk megjelenése után olvasónk felhívta a figyelmet arra, hogy az iskola honlapjának tanárnévsora szerint több kémiatanár is van még a testületben.)

Adrián Zoltán / 24.hu

– Ha egy diáktársunk elmegy a McDonalds-ba dolgozni, akkor másfélszer annyit keres, mint egy tanár – hozott egy szemléletes példát a tanárok anyagi megbecsültségére egy felszólaló végzős diák, aki feltette a kérdést, hogy „milyen ország az, ahol a sztrájkhoz engedélyt kell kérni?” A tanáraikat ugyanis azért rúgták ki, mert jogszerűen nem sztrájkolhattak, ezért a polgári engedetlenség eszközéhez nyúltak.

Az egyik felszólaló diák megnevezte azt a tisztviselőt, aki a belső-pesti tankerület vezetőjeként felmentette a tanárokat. – Marosi Beatrix mondjon le! – skandálta a tömeg. A felszólaló szerda estére a Margit hídhoz hívta a diákságot, hogy ott folytassák a tüntetést. „Foglaljuk el a hidat!” – szólított fel.

A tüntetésen ott volt a Tanítanék Mozgalomból ismertté vált Törley Katalin (lenti képünkön), aki franciát tanít a Kölcseyben. Elmondta, hogy a többi kirúgott tanárhoz hasonlóan őt is behívták az igazgatói irodába, de éppen nem volt az iskolában, így nem tudja, hogy őt is elbocsátották-e. (Előzőleg viszont a többiekhez hasonlóan ő is kapott kirúgással fenyegető levelet a tankerülettől.) Mindenesetre úgy készül, hogy hétfőn megtartja az óráit.

Adrián Zoltán / 24.hu

Mint ismert, legalább négy tanárt bocsátottak el azonnali hatállyal a gimnáziumból, mert polgári engedetlenség keretében több alkalommal is megtagadták a tanítást, mivel a sztrájktörvény kiüresítésével így tudtak tiltakozni az oktatás és a pedagógusok nehéz helyzete miatt.

Kapcsolódó
Kirúgtak több tiltakozó tanárt a Kölcseyből
Arra hivatkoztak, hogy több alkalommal is részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik