Belföld

Százezrek helyett csak 4-5 ezret kért a nála vásároló ismerőseitől egy debreceni pénztáros

Az egyik debreceni bevásárlóközpont biztonsági őrei lopásról tettek bejelentést a rendőrségre másfél héttel ezelőtt. A helyszínen kiderült, hogy egy fiatal pár a náluk lévő blokk szerint 66 ezer forint értékben vásárolt, azonban a bevásárlókocsijukban közel félmillió forint értékű termék volt.

Látva a két színültig pakolt bevásárlókocsit, a rendőröknek azonnal gyanús lett a pénztáros. A két fiatal mellett, a 47 éves nőt is előállították kapitányságra. Hamar kiderült, hogy a bevásárlóközpont alkalmazottja ismerte a párt.

Korábban felajánlotta nekik, hogy segít „kedvezményesen” vásárolni az áruházban. Külön egyeztettek, mikor dolgozik és még instrukciókat is adott, hogy hogyan pakoljanak a bevásárlókocsikba.

A  Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nő nem csak a fiatalokkal egyezkedett. Több ismerősét is megkereste az általa biztosított akcióval kapcsolatban és minden esetben alku tárgyát képezte, hogy később mit kap a szolgáltatásaiért cserébe. Számos olyan vásárlást is leszervezett, amikor több százezer forint helyett 4-5 ezer forintot kért az ismerőseitől.

A Debreceni Rendőrkapitányság üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a pénztárossal szemben. A páron kívül további hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként lopás miatt, ők is az áruházban vásároltak a nő asszisztálásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik