Belföld

70 lakás maradhat hónapokra gáz nélkül, miután az MVM levágta a társasházat a hálózatról

Néhány óra kimaradás helyett akár két hónapra is gáz nélkül maradhat egy társasház a zuglói Báróczy utcában. Az RTL híradójának riportja szerint az MVM a gázvezetékek cseréjéhez előbb levágta őket a hálózatról, aztán kiderült, hogy vissza már nem tudják kötni őket, mert az MVM szerint nem tömített a gázvezetékrendszer.

A társasházban körülbelül 70 lakás van, ezek közül sokban idős emberek és kisgyerekes családok élnek. Náluk nagy az aggodalom, mert azt sem tudni még biztosra, hogy mikor oldódik meg a probléma. A csatornának nyilatkozó egyik lakó azt mondta, 15 fok van a lakásában, jobb híjján vízforralóval melegít magának vizet a tisztálkodáshoz.

A közös képviselő, Gyarmati Stefánia értetlenül áll a történtek előtt, mint mondta, alig egy éve végeztek gázbiztonsági vizsgálatot az épületen, akkor mindent rendben találtak.

Semmilyen szivárgás nem volt sehol. Erről jegyzőkönyv készült. Nem is értjük, hogyan nyilvánították most hirtelen életveszélyessé a hálózatot. Azt akarják, hogy az egészet felújítsuk

– mondta a híradónak Gyarmati Stefánia.

A felújítás több millió forintba kerülne. A közös képviselő azt is hozzátette, hogy az utóbbi időben több hasonló esettel találkozott. Ezért inkorrektnek tartja, hogy az MVM szakemberei nem vizsgálják át a rendszert, mielőtt levágják a hálózatról.

A híradó próbálta kérdezni az MVM képviselőit arról, hogy értesítenek-e vállalkozókat arról, ha egy társasház vezetékrendszere felújításra szorul, továbbá kérdezték azt is, hogy felújítás előtt, miért nem vizsgálják, hogy vissza lehet-e kötni az épületeket a gerincvezetékre. Választ a riport megjelenéséig nem közölt a vállalat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik