Belföld

Gyurcsány: Az Apró-villát egy éven belül el fogjuk adni

A Demokratikus Koalíciónak nem volt megkülönböztetett felelőssége a választási vereségben, mondta el Gyurcsány Ferenc a Partizánnak adott élő interjújában. Gyurcsány azt mondta, őket a miniszterelnök-jelölt arra kérte, hogy ne csináljanak semmit, amit ő teljesített, és a kérést sem bánta.

Ahogy azt sem bánta, hogy nem állt ki Márki-Zay Péter mögé a választás éjszakáján. Szerinte történelmi tévedés volt, amit a választás előtt csináltak, és az, amit Márki-Zay Péter, akit Gyurcsány egyszer sem nevez a nevén, csak jelöltnek, kollégának, polgármester úrnak hívja, nagyon messze van attól, amiben ő hisz.

A kollega úr azt kérte, hogy ne legyek jelen. Akkor miért lennék pont akkor jelen, amikor történelmi vereséget szenvedett ő, nem mi, hanem ő.

– mondta. Gyurcsány arról is beszélt, hogy ő nem érti, mire gondoltak a választók, amikor Márki-Zay Péter mellett döntöttek az előválasztáson.

A DK elnöke szerint alapvetően inkább ártott az előválasztás, mert ez vezetett el az eddigi legnagyobb vereséghez a Fidesszel szemben.  Ő akkor érezte, hogy bajban van a kampány, amikor Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást. Ismerte az embereit, és érezte, hogy ez nem lesz jó.

Kimondta azt is, amit mindenki feltételezett az árnyékkormány megalakítása után, hogy a DK alapvetően át akarja venni az ellenzék vezetését, vagy ahogy ő fogalmaz, kijelölni az ellenzéki politika közepét. A közvéleménykutatások szerint az a 10-12 százalék, amit nekik mérnek, egymillió szavazót jelent, és ez az árnyékkormány következményeként növekedni fog tavaszig.

Nincs másnak mondanivalója, és szervezett kerete ehhez a mondanivalója, csak a DK-nak.

– mondta.

Gyurcsány azt is elmondta, hogy az ő kormánya nem lakoltatna ki kisgyerekes családokat, csak akkor, ha van más elhelyezés. Arra a kérdésre, hogy akkor a XV. kerületben miért ez történt a DK-s vezetés alatt, végül azt mondta, hogy lehet, hogy nem csinálják jól minden esetben a dolgaikat. Szerinte beszéltek a a polgármesterrel, aki a törvényességet tartotta szem előtt.

Szerinte ő pártelnök, nem tud mindent, és nem akar egy kerület ügyeibe beleavatkozni. Alapvetően öt emberen keresztül tartja a kapcsolatot a pártja nagy részével, a DK-t ők vezetik valójában.

Én nem akarok kormánytag lenni. Nincs ilyen ambícióm.

– mondta arra a kérdésre, hogy miért nincs benne az árnyékkormányban.

Nem tudom, hogy tudod-e, hogy én voltam miniszterelnök. Izraelben van olyan, hogy a volt miniszterelnökök más kormányokban mindenféle feladatot látnak el. Melyik poszton néznék én ki jól?

– tette hozzá, majd arra, hogy volt korábban sportminiszter is, azt mondta, hogy

Az egy vicc volt nyilvánvalóan. Amint kormányra kerültem, meg is szüntettem a tárcát.

Végül azt is elmondta, hogy mi az értelme az egész árnyékkormánynak:

Amikor a kötcsei kocsmában eddig verték az asztalt, hogy rossz a kormány, akkor jött a Béla, és azt mondta, hogy jó, de ki más. Mostantól mondhatják rá azt, hogy ott a Dobrev, meg a kormánya.

A DK elnöke végül elárulta, hogy átvette a párt budapesti elnökségét Trippon Norberttől. Szerinte Trippon libidója Újpesten van.

Arról még nem döntöttek, hogy támogatják-e Karácsony Gergelyt a következő főpolgármesteri indulásban

Az Apró-villát el fogjuk adni egy éven belül.

– mondta arra a kérdésre, hogy miért hagyják, hogy ekkora támadási felületet adjanak a Fidesznek. Ezt azzal indokolta, hogy egyedül maradtak Dobrevvel, megváltozott az életük.

Aki Gyurcsánnyal szemben akar politizálni, annak azt tudom mondani, hogy tessék jobban. Én nem teszem rosszabbá a többi párt vezetőjét. Egerszegi Krisztina nem kért elnézést azért, mert legyőzte a második, harmadik, negyedik helyezettet az olimpiai döntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik