Belföld

Siófokon lekapcsolják a díszvilágítását, bezárnak, és koncertet mondanak le

Siófokon is lépéseknek tesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a rezsiszámla – erről ír a siofok.hu. Több döntés is született erről ma a település hivatalában, ezek közül a legfontosabbak ezek voltak:

  • az önkormányzati hivatal és intézmények épületeiben a fűtési időszakban 20, az idősotthonban, az óvodákban és a bölcsődében 22 fok lesz a hőmérséklet.
  • a városi Kálmán Imre emlékházat október 1-je és május 31-e közötti időszakra bezárják.
  • a novemberi városnapra tervezett utcai nagykoncertet lemondják, testvérvárosi delegációkat nem hívnak: ez a kettő 5 millió forint körüli megtakarítást jelent.
  • a díszkivilágításokat október 1-je és március 1-je között lekapcsolják, öt hónap alatt ez nagyjából 10 millió forintos megtakarítást jelent.
  • a Fő téri Széchenyi szobor szökőkútja is leáll október 16-tól március 31-ig, ez 9 milliós megtakarítás lesz.
  • az adventi díszkivilágítás is korlátozva lesz.

Az önkormányzatokat rendkívüli megterheli az energiaárak robbanása, folyamatosan jelentek be ehhez hasonló lépéseket.

Kapcsolódó
„Tizenkétszeres árajánlatot kaptunk a földgázra” – állami segítséget várnak az önkormányzatok a rezsi kifizetéséhez
Pápa fideszes polgármesterétől megtudtuk, az idei energiaszámlájuk a duplája lehet a tavalyinak, a jövő évit viszont még megjósolni sem tudják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik