Belföld europoli

Varga Judit szerint nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországtól az EU pénzeket vonna meg

Stephanie Lecocq / EPA / MTI
Stephanie Lecocq / EPA / MTI

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Kapcsolódó
Döntött az Európai Bizottság: 3000 milliárd forint elvételével fenyegetik Magyarországot
De azért adnak kiutat, így van esély a pénzek megtartására.

Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte: hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javalatot tett le az asztalra.

A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják – húzta alá az igazságügyi miniszter.

A magyar intézkedések – melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett – egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak

– fogalmazott.

Kapcsolódó
Daniel Freund: Félek, megint csak ígéreteket kaptunk, és a végén Orbán családja és barátai továbbra is sok pénzt lophatnak el
Ha az Európai Bizottság konkrét lépések nélkül menti fel Magyarországot a jogállami mechanizmus alól, még az is lehet, hogy az Európai Parlament megbuktatja, mondja Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő.

Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni. Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált, egyedül az Európai Parlament szeretne a „probléma része” maradni – mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel-magyar egység meglétét – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik