Belföld

Tapétavágóval csúfították el egy férfi arcát Budapesten – videó

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a  39 éves férfival szemben, aki 2020 karácsonyán, bódult állapotban belekötött egy gyógyszertárból kilépő férfiba Rákosmentén, majd egy tapétavágó késsel súlyosan megsebesítette az arcát.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2020. december 24-én nappal, kábítószertől bódult állapotban egy XVII. kerületi gyógyszertár előtt várakozott. A kirakat üvegén keresztül figyelte a vásárlókat, köztük a későbbi áldozatát,  és a vele lévő egyik barátját. A sértettnek már ekkor is feltűnt, hogy a vádlott nézi őket, s többször találkozott is a tekintetük.

Néhány perccel később kiléptek a gyógyszertárból, és a közeli gyalogátkelőhely felé indultak. Amikor elhaladtak a vádlott mellett, a sértett megint ránézett, így ismét találkozott a tekintetük. A bódult férfi ekkor kötekedni kezdett, s megkérdezte a későbbi áldozatától, hogy azért nézi-e őt, mert tetszik neki.

A sértett  visszakérdezett, hogy mi a probléma, majd a két férfi kölcsönösen elindult egymás felé. A vádlott ekkor az egyik zsebéből elővett egy tapétavágó kést, azzal a kezében a másik férfihez lépett, majd egy határozott, fentről lefelé irányuló mozdulattal, az egyik fültől egészen az állcsúcsig terjedően, mintegy 20 centiméter hosszan megvágta az áldozata arcát.

A sérült férfi a vádlott támadását észlelve megpróbált a vágás elől kitérni, de eközben hanyatt esett és a támadóját is magával rántotta. Az elkövető ezután felkelt a földről, és újból az áldozata felé fordult, ekkor azonban a férfi barátja közbelépett, s két kézzel ellökte a támadót, aki ezután távozott a helyszínről.

Az elcsúfított férfi a bántalmazás következében súlyos, több hónapon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bántalmazás módjára, erejére, a támadott testtájékra és az elkövetés eszközre figyelemmel, az életveszélyes sérülés okozásának reális esélye is fennállt. A főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a 39 éves életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik