Belföld

Hídfoglalásra készülnek Budapesten a pedagógusok világnapján

Virrasztást tartottak az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium jelenlegi, illetve volt diákjai vasárnapra virradóra, hogy így álljanak ki tanáraik megbecsüléséért, ezzel együtt pedig, hogy magasabb fizetést követeljenek nekik. A hvg tudósítása szerint szűk százember vett részt a megmozduláson, ami a tervek szerint a hétfői első tanítási óráig tart. A lap szerint a diákok vittek magukkal egy nagy mágnestáblát is, így a kellemeset a hasznossal összekötve a tanulás sem maradt el.

Diákok mellett néhány egykori tanár is megjelent a megmozduláson, ők megköszönték a diákoknak, hogy elmentek és kiállnak értük.

A gyakorlósok virrasztása előtt nem sokkal pedig megjelent egy esemény a Facebookon, amelyben a szervező Utolsó óra – Vészhelyzet az oktatásban nevű oldal jelzi, hogy október 5-én,a pedagógusok világnapján hídfoglalást tartanak Budapesten a tanárokért.

A Margit hidat megbénítani tervező demonstrálók az eseménynél azt írják,

Ennek a napnak a minket tanító pedagógusok ünnepléséről és megbecsüléséről kéne szólnia, de ezt a jelenlegi politikai intézkedések lehetetlenné teszik. Tüntetni fogunk tanárainkért, hogy valóban meg legyenek becsülve, hiszen ha nincs tanár, nincs oktatás és akkor jövő sincsen!

A tervek szerint október 5-én 17 és 19 óra között foglalnák el a belvárosi átkelőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik