Belföld

Márki-Zay az árnyékkormány konkurensét hozza ki a fényre: a tiszták koalícióját

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

A Márki-Zay Péter nevével fémjelzett a Mindenki Magyarországa Mozgalom rövid közleményben reagált hétfőn a Dobrev Klára vezetésével létrejött DK-s árnyékkormányra.

A mai napon bemutatott Dobrev-árnyékkormánnyal sok mindenre választ kaptunk. Az árnyékkormány névsora mellőzte a civileket és a szakembereket, így azt mindössze egy DK-s pártkáderekből álló csapat alkotja

– írták, majd egy szarkasztikusnak szánt mondattal jelezték azt is, hogy hamarosan az MMM is előáll egy külön, saját formációval.

A közlemény szerint Márki-Zayék ugyanis nem „Orbán Viktor árnyékában” akarnak dolgozni, hanem ki fognak állni a fényre.

Mégpedig a tiszták koalíciójával.

Az új politikai csoport összetételéről a közleményben annyi olvasható, hogy „olyanok fogják alkotni, akik a rendszer megbuktatásáért dolgoznak, akik hisznek egy új politikai kultúrában, ahol a hatalom nem egy szűk elit kezében összpontosul, ahol a pozíciókat nem lojalitás alapján osztják, ahol a korrupció üldözendő jobb- és baloldaltól függetlenül és ahol a szakértelem és a rátermettség lesz a meghatározó”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik