Belföld

Anyósa halálát okozta a Dömsödnél fának csapódó sofőr

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a halálos közúti baleset okozás vétségével gyanúsított 49 éves nővel szemben, aki tavaly októberben elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd fának csapódott.

A baleset következtében a hátsó ülésen utazó 71 éves asszony a helyszínen meghalt. Úgy tudjuk, hogy a sofőr anyósa vesztette életét a balesetben.

Az autós az 51-es főúton, Dömsöd térségében közlekedett Budapest felől Baja irányába, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban lesodródott és egy út menti fának csapódott. A jármű megpördült, és a bal hátsó ülésen utazó asszony kirepült az autóból, és meghalt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből  kiderü, hogy az igazságügyi orvosszakértő szerint a 71 éves áldozat súlyos agy-, és arckoponyatörés, koponyaüreg megnyílása, végtagtörések, bal oldali sorozat bordatörés, mellüregi vérgyülem, szív bal kamrájának átszakadása, valamint májroncsolódásban vesztette életét.

police.hu

A szakértő kitért arra is, amennyiben az utas becsatolt biztonsági övvel utazott volna, akkor az megakadályozta volna abban, hogy kizuhanjon a kocsiból. és nem keletkeztek volna a végzetes, élettel összeegyeztethetetlen sérülései.

A műszaki szakértő megállapította, hogy a sofőr a pályaelhagyás után eltúlzott kormánymozdulattal akart visszatérni az útra, amelynek következtében nagyobb lett a gépkocsira ható oldalgyorsulás, s ezért vesztette el uralmát a gépkocsi felett. Az útról történő lehaladás a vezető részére felróható vezetéstechnikai hiba volt, ennek következményeit képtelen volt kivédeni.

A halálos közúti baleset okozás vétségével  gyanúsított P. Anita beismerő vallomást tett, és elismerte a felelősségét. A ráckevei nyomozók lezárták az ügyet, és vádemelési javaslattal továbbították az ügyészség felé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik