Belföld

Hárman tudták csak betuszkolni a rendőrautóba a körözött férfit – videóval

Nem volt hajlandó megadni magát, és ellenállt a rendőröknek az a 31 éves férfi, aki ellen 8 elfogatóparancs volt érvényben, így végül felnyalábolták őt, és úgy vitték a rendőrautóhoz – írta meg a police.hu.

Mint írták, egy két évvel ezelőtti elfogatóparancs számít a legrégibbnek azok közül, amelyeket P. István ellen bocsátottak ki. Körözték őt vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, a BRFK cserbenhagyás miatt, négy elfogatóparancs pedig azért volt ellene érvényben, mert a korábban jogerősen kiszabott, összesen 138 nap elzárása letöltését nem kezdte meg.

A rendőrök jó ideje gyűjtötték az adatokat, amelyekkel a szökésben lévő férfi aktuális tartózkodási helyét igyekeztek pontosítani. Az elfogásra várók listájáról 2022. szeptember 15-én került le, miután fővárosi kollégáktól kapott információ alapján egy dunakeszi ingatlannál megtalálták.

Az elfogást kellő létszámú rendőr biztosította, illetve hajtotta végre, hiszen olyasvalakiért indultak, akinek szökésétől, illetve támadásától tartani lehetett. Ezek alapján a kapott címen lévő házat minden oldalról biztosították, a lehetséges menekülési útvonalakat blokkolták. A telekre négy rendőr lépett be és mivel a keresett férfi élettársa tagadta, hogy párja ott lenne, megkezdődött az ingatlan átkutatása.

A garázsban első ránézésre csak odatartozó dolgok sorakoztak, az ott álló autóban sem rejtőzött senki. A fal melletti szekrények is „tiszták” voltak, nem úgy egy ajtó nélküli, leválasztott helyiség. Az egyik rendőr egy megpakolt zsák mögött egy néhány centis emberi bőrfelületet vett észre – mint kiderült, a guggoló P. István karjának töredéke. A helyszűke miatt nem a rendőrök mentek be, hanem a férfit invitálták ki onnan, ám ez nem ment gördülékenyen. Hiába hangzott el többször is az erre vonatkozó felszólítás, P. István nem mozdult. Amikor a gázspray szóba került, P. István előre nyújtott karokkal kisétált. Bilincselés után sem volt egyértelmű közreműködéssel kapcsolatos szándéka, az előzmények ismeretében a rendőrök gyorsabbnak és hatékonyabbnak ítélték meg, ha hárman megemelik, és a rendőrautóba teszik.

Előállítását követően a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték – olvasható a police.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik