Az M1-es búcsúlevelében, amelyet annak tudatában írt a levél utóirata szerint, hogy az perceken belül kikerül majd a sajtóba, azt írta, hogy már „nincsen meg a lendülete”, aminek „az okait ismerik, látják és tapasztalják” a levél címzettjei, félgőzzel pedig hülyeség volna folytatni. Mihez képest és milyen értelemben lett volna félgőz?
Magamhoz képest. Azt hiszem, zárójelben volt az, hogy tapasztaljátok, látjátok, ismeritek az okait: az a kollégáknak szólt. A félgőz pedig ahhoz képest, hogy én hogyan szeretek dolgozni: száz százalék fölött. A feleségem ezt nem mindig szereti, de így ismer már húsz éve, és pontosan tudja, hogy ha valamit csinálok, akkor azt őrültként csinálom. Remélem, jó értelemben őrültként.
Publikus, hogy mit láttak, tapasztaltak a kollégák?
Nem.
Énen belüli vagy szervezeti okra gondoljunk?
Is. De a kettő összefügg egymással.
2020 tavaszán, amikor hosszabb időre lekerült a képernyőről, számos cikkben találgatta a média, hogy pontosan mi az eltűnésének az oka. Cégen belüli feszültséget, személyes ellentétet emlegettek.
Az egy hosszú szabadság volt. Meszes Boglárkával éveken keresztül a hét hét napján váltásban dolgoztunk. Ha valamelyikünk nem ért rá, a másik beugrott helyette, vagy tervezetten vettük át egymás napját. Éveken át négy-öt napnál hosszabb idő nem telt el úgy, hogy ne lettünk volna képernyőn. Borzalmasan sok szabadságom halmozódott föl, százvalahány nap. Ráadásul az első coviddal terhelt, feszült évet éltük. Nyilván minden cég, így az enyém is ennek megfelelően veszélyhelyzeti módban működött. Változott a munkaidőm, nem a megszokott módon este tízig tartott, hanem éjjel fél egyig kellett bent lennem, ahhoz pedig már öregnek éreztem magam, hogy hajnali kettőre érjek haza, miközben reggel hatkor a gyerekek már kiabálnak a másik szobában. Szóval tényleg az tűnt a legjobb megoldásnak, ha valóban szabadságon vagyok. Egy klasszikus hosszú pihenőn.
Semmi alapja nincs azoknak a cikkeknek, amelyek MTVA-n belüli személyes konfliktust emlegettek, nem tört el semmi a szervezeten belül?
Kívülről tűnhet ilyen egyszerűnek, de a törés nem személyhez köthető. Több összetevős. Ha például a rengeteg munkától nem alakul ki bennem a munkaköri fáradás, alighanem vígan megyek haza hajnali kettőkor. Így viszont leginkább a hajnali lefekvés fájt. Végül úgy tértem vissza, hogy szeptembertől visszaállt a korábbi munkarend, és újra tízkor végeztem, és az MTVA vezetésével abban egyeztünk meg, hogy a szabadságokkal jobban gazdálkodunk.
A Media1 erről szóló híre szerint önnek voltak elképzelései egy háttérműsorról, aminek készült egy pilot epizódja, amit a hírigazgató nem kedvelt, önnek pedig eltérő elképzelései voltak arról, milyen infrastruktúrát kíván a műsor. Volt ilyen pilot?
Volt egy terv, volt egy felkérés, hogy azon túl, amit a Híradóban csinálok, legyen még valami, ami Németh Balázs az M1-en. Erről ötleteltünk, és 48 perc munkacímmel készült pilot adás 2020 nyarán, abban az időszakban, amikor nem voltam képernyőn. Végül nem lett belőle semmi, mert amikor az ötlet először felmerült, az még covidmentes időszak volt, aztán tavasszal az is felvetődött, hogy induljon el a műsor, és a kezdeti időben foglalkozzon csak a koronával. Az első hullám elején a Kunigunda útján is olyan intézkedések léptek életbe arról, hogy hány ember találkozhat egyszerre és kivel, ami nem tette lehetővé egy új műsor elindítását. Aztán amikor szeptemberben újrakezdtem, már nem merült fel a műsor.
Azóta elindult egy 48 perc című műsor. Felkérték, hogy vezesse?
Nem.
Néhány hete jelent meg a Csisztu Zsuzsa által készített interjú a Mandineren, amelyben a Facebookon vezetett blogjáról azt mondja: az a célja vele, hogy olyan emberek, mint a diplomás édesanyja eligazodjanak abban, mit jelentenek valójában a hírek. Több mint nyolc évig volt az M1 hírműsorának arca, ott mit tekintett a feladatának?
Hogy a világ és Magyarország híreit érthető formában tálaljam. Ha létezik egyáltalán Németh Balázs jelenség – részben létezik, mert azért ülünk most itt –, azt hiszem a hangulata, a nyelvezete tér el a hírműsornak a korábbiaktól, a megszokottól: attól, ahogyan gondoltuk, hogy egy hírműsornak ki kell néznie. Sokat dolgoztam a szóhasználaton. Nem akarom megbántani a szóvivőket, akik olyanokat mondanak, hogy „a gépjármű lehaladt az útkanyarulatban az úttestről”, de az ő hivatalos nyelvezetükkel szoktam példálózni a kollégáknak.
Mondhatjuk ezt hírügynökségi, szóvivői nyelvezetnek is. Ezt szerintem nem képesek befogadni a nézők, és ezen próbáltam 25 éven át változtatni.
1998-99 tájékán egy autós műsort csináltam a TV2-nél, M. Kiss Csaba volt a narrátora, húszévesen odaadtam neki a szöveget, és visszadobta, hogy ez mi. Mondtam, hogy egy jó kis autóteszt, ő meg azt válaszolta, hogy nem tudok írni. Tőle tanultam meg, röviden, lényegre törően kell fogalmazni, úgy, hogy anyukám is megértse. Azóta is ez a cél.
És értjük is, amit mond, na de mondjuk akkor, amikor azt jegyzi meg, hogy a nemzetközi sajtó nem számol be a magyar gazdasági sikerekről, nem arról van szó, hogy magyarítja a bikkfanyelvet, hanem a véleményét adja a hírekhez kommentárként. Ez két külön dolog.
Szívesen megismétlem, amit a Mandinernek mondtam, mert komolyan gondolom. Többfajta híradózás létezik. Van a bemondó, aki megkapja a szöveget, és felolvassa. Én nem így dolgoztam, de nem akarom rangsorolni, melyik a komolyabb munka. Ön szerint nyilván az lett volna a feladatom, hogy felolvassam a kapott szöveget, és ne tegyek hozzá, de én nem ezt az utat választottam. Minden nap, amikor dolgoztam, legkésőbb egy és kettő között beértem, és gyakorlatilag minden hírt, felkonferáló szöveget, sőt még a demónak nevezett rövid híreket is én írtam meg, miután végigmentünk a napi felelős szerkesztővel az adásmeneten. A 2014. őszi eset olyan hét volt, amikor a magyar gazdaságról minden nap jött pozitív hír, és ez a megjegyzés sem élő adásban jutott eszembe, hanem be volt írva az adástükörbe: arról szólt, hogy bár a legtöbb helyen nem jelentek meg a sajtóban, de azon a héten pozitív adatok és jelentések láttak napvilágot. Pont. Nagyképűen hangzik, de igaz, az elmúlt nyolc évben sem hír-, sem egyéb műfajban nem volt többet tévében nálam élő adásban senki Magyarországon. Ez több ezer órát jelent. Ezalatt
sok tízezer hírt, fel- és lekonferáló szöveget mondtam el, és kettő volt, amiről azt gondolta a Médiatanács, hogy azok nem felelnek meg a jogszabályban szereplő elveknek. Egyébként nincs jelentősége így utólag, de a második elmarasztaló döntést, a Hadházy-ügyben hozottat kifejezetten hibásnak gondolom.
Mi is, de alighanem eltérő okokból gondoljuk így.
Mondtam Csisztu Zsuzsának is, hogy nem akarok olyan országban élni, ahol ilyen megtörténik, hogy egy képviselő bemegy a Parlament üléstermébe, és egy táblán olyan trágár feliratot mutogat, mint akkor az ellenzéki képviselő.
A közszolgálati televízió híradójában a hírszerkesztő, hírolvasó – még ha a tízezernyi hírből kétszer is – megengedheti magának, hogy bármilyen minősítést tegyen, vagy az lenne a feladata, hogy tényszerűen elmondja, ki, mikor, hol, mit csinált, és mindez alapján a nézőre bízza a konzekvencia levonását?
A médiahatóság döntése azt mutatja, hogy nem engedheti meg magának. A kérdés azonban az, hogy mi a tényszerű. Scholz német kancellár a múlt héten egy eseményen azt mondta, emberek, megmenekültünk, 82 százalékon van a gáztárolók töltöttsége, gyorsabban haladunk, mint ahogy azt Brüsszel elvárná, mert csak novemberre kellett volna elérnünk ezt a töltöttségi szintet. Hurrá. Ez egy tény. Ha hozzáteszek egy mondatot: Ha Németország 100 százalékra tölti a gáztárolóit, az onnan kinyerhető gázmennyiség sem elég a tél végéig. Ez is tény – feltéve, ha elhiszem a szakértőknek. A lényeg, hogy mind a kettő mondat tényként áll meg, viszont ha ön mint néző csak az elsőt hallja, azt gondolhatja, hogy tényleg teljesen jó a 82 százalék. Ezért nem csak azt a mondatot írtam le a felkonferáló szövegbe, hogy 82 százalékon van Németország, hanem „anyukámat” szerettem volna azzal segíteni, hogy mögé tettem, mire elegendő ez a 82 százalék. Nemcsak a munkanapjaimon 13-tól 22 óráig, hanem 0-24-ben próbáltam úgy tájékozódni, hogy felszívjam azokat az információkat is, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan háttértudásom legyen, ami a felkonferáló szövegem megírását teljessé, közérthetővé teszi.
Az, hogy 82 százalékon áll egy tároló, és az hány hideg téli hónapra elég, két tény egymás után, ahol az utóbbi háttérinformáció. Viszont az, hogy primitívnek találja, amit Hadházy Ákos csinált a parlamentben, az ön magánvéleménye.
Igen.
Nem egy hír értelmezését segítő információ, nem segít a nézőknek – ebben a részletben egyetértek a Médiatanáccsal. Vagy ahogy a korábban idézett mondata szólt: ön nem szeretne ilyen országban élni, és ehhez a magánvéleményhez joga van, de azt nem látjuk, hogy adófizetőként nekünk miért kell pénzt adnunk azért, hogy egy híradó nyilvánossága előtt mondhassa el.
Mivel nem diktatúrában élünk, ezért a közszolgálati televízió hírműsorának műsorvezetőjét meg is büntették az ön által említett ügyben. Végül is happy end ebből a szempontból – az én szempontomból meg az az, hogy szigorították a házszabályt.
És akkor megint a magánvéleményénél tartunk. A konkrét esetben…
Csak hogy értse mindenki: a szabály valahogy úgy szól, hogy politikai hírhez nem fűzhet kommentárt, véleményt a híradós műsorvezető. Hol van ennek a határa? Az, hogy szerintem jó idő lesz, egy vélemény.
Ó, ez augusztus 20-a óta már politikai vélemény.
Ugye? Az, hogy augusztus 19-én elhangzik egy időjárásjelentés, és én azt mondom, hogy köszönjük, ezek szerint jó idő lesz holnap, az politikai vélemény vagy nem? Én minden megbeszélésen, ahol jogászokkal kerültem szembe, mindenhol arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy szerintem nem jó, nem egyértelmű a szabályozás.
1997-ben, amikor a duális médiarendszer a TV2-vel és az RTL-lel elindult, azzal a feltétellel kaptak országos sugárzási jogot, hogy a hírműsorokban közszolgálati médiaként működnek. Tehát arra a huszonakárhány percre akkor biztosan ugyanazoknak a szabályoknak kellett vonatkozniuk, azt gyanítom, hogy még most is – nincs különbség.
Akkor az RTL Híradóban sem lehet hírhez politikai véleményt fűzni. Az, hogy elköszön az RTL műsorvezetője, hogy dehogy mondom, kire szavazunk, hiszen én nem vagyok propagandista, zárójelben hozzágondolva, hogy a TV2-sek meg azok – hát, határeset. De ebben a nagy diktatúrában őket nem büntették meg.
Vegyük a hadházys példát végig, hogy több mindent értsünk abból, hogy önök mint szerkesztőség hogyan működtek ebben az időben. A Médiahatóság azt kifogásolta, hogy ön véleményt nyilvánított egy politikai kérdésben: a vélemény részeként négy negatív jelző hangzott el a felkonferálásában, a „primitív” egy volt ezek közül. Azok a súgógépről érkező, a szerkesztőkkel egyeztetett, aznap délután előre megírt megfogalmazások voltak?
Van egy felelős szerkesztője a Híradónak. Az M1 esetében a Magyarországon fellelhető híradós szerkesztők közül a kettő-három legjobb ott van. Nagyon tisztelem őket. És van egy műsorvezető, aki az egészhez az arcát adja. A mi párosaink úgy működtek, hogy egyeztettünk mindent, a felkonf szövegét látja a szerkesztő is, és amennyiben ténybeli tévedés van benne, vagy nem ért vele egyet, jelezheti, és sose volt olyan, hogy ne írtam volna át, ha így tettek. A 2014-es, a 2019-es példa is benne volt az adástükörben.
Hadházynál nem csak a felkonfban hangzott el a „primitív”, de ez volt a hír képernyőn látható címe is. A bejátszóban ugyanezt a jelzőt használja Kövér László az ülésteremben.
Tényleg? Ezt nem tudtam.
Mit érez, amikor egy prominens Fidesz-alapító közjogi méltóság minősítése egybecseng a közszolgálati híradó fő arca által tálalt hírével?
Akkor ugyanazt gondoltuk róla. Ez óriási!
Erre nem emlékeztem, de olyanra igen, hogy valami elhangzott kedden a Híradóban, és a következő nap valamelyik politikus ugyanazt a témát vette elő, ugyanazt a szófordulatot használta, ugyanazt látta lényegként, például azt, hogy a 82 százalékos tárolótelítettség semmire nem elengedő. Ilyen sok volt, és ilyenkor összenéztünk a kollégákkal, hogy fantasztikus, mások is nézik a Híradót.
Arra emlékszik, hogy mi volt Hadházy Ákos másik két tábláján – amiken nem az volt, hogy „A lónak a faszát!”?
Fogalmam sincs.
Az M1 Híradó nézőinek sincsen, hiszen az a két tábla nem látszott az adásban. Az ügyre emlékszik, amelyek kapcsán bevitte ezeket a táblákat?
A miniszterelnök felszólalt a Parlamentben, de szerintem teljesen mindegy, hogy mi történik az Országházban és miért mutogat valaki ilyen táblákat – ne mutogasson!
Általában véve semmilyen táblát.
Ilyen táblát.
Amin káromkodás szerepel.
Igen.
Ez azt jelenti, hogy ha Hadházy Ákos azt írja a táblájára, hogy „Egy huncut fenét!”, azt felmutathatja?
Nem tudom, a házszabályt meg kell nézni.
De mi azt kérdezzük, hogy mit kellett volna Hadházy Ákosnak csinálnia ahhoz, hogy a másik két táblát, amit aznap az ülésteremben felvillantott, megismerhessék az M1 Híradó nézői.
Én mondjam meg Hadházy úrnak?
Mint az M1 szerkesztési elveit ismerő embert kérdezzük. Értjük, hogy a trágár tábláról beszámolt az M1 Híradó – arról, hogy egyébként ezen kívül mit csinált, nem.
Én meg értem, hogy önök szeretnének beleszólni…
Nem beleszólni szeretnék: kérdezzük, hogy milyen kritériumok alapján mutathat fel Hadházy Ákos egy „Stop korrupció” táblát az ülésteremben…
Hát mutasson!
És azt, hogy ezt tette, megtudhatják-e az M1 nézői, vagy erre is rá kellene írnia egy trágár szót?
Mutassa föl! Van egy felelős szerkesztő, van egy műsorvezető, van egy szerkesztő-riporter. Ők kiveszik az eseménysorból, ami nem tudom, hány órán keresztül tartott, ami szerintük lényeges, informatív, fontos az ország és a világ és a magyar emberek sorsa szempontjából. Mi a baj? Mit keresünk utólag?
Ez egy képviselői performansz volt. Egy részének az ön általi minősítését ismerjük, miközben a performansz egészét nem – például azt, amikor a miniszterelnök megpróbál elvenni tőle egy táblát, amire az van írva, hogy hazudik.
Mondok egy másik példát: tart a miniszterelnök egy egyórás beszédet, például egy évértékelő beszédet. Abból négy perc kerül adásba, ötvenhat pedig meg nem. Ennél az esetnél, amit most vizsgálunk, volt egy ellenzéki képviselőnek egy performansza, ebből bizonyos részek adásba kerültek, más részek meg nem. Ez így működik a híradóknál. Sok más aznapi parlamenti esemény is abba a kategóriába került, ami már nem fért bele, mert a szerkesztő úgy döntött.
Ön beleszólt abba, hogyan vágjanak meg egy anyagot?
Én nem néztem az anyagszövegeket: az én feladatom az összekötő szövegek megírása, tálalása volt.
Nézzünk távolabbról a szerkesztési gyakorlatra. Egy friss blogbejegyzésében a 444-en kéri számon, hogy ha egy hétig lovagolnak azon, megrendezik-e az elhalasztott tűzijátékot, miért nem számolnak be arról, hogy végül megvalósult. Az M1 tájékoztatási gyakorlatával kapcsolatban volt hiányérzete – bármi, amiről beszámolhatott volna egy mindannyiunk pénzéből fenntartott híradó, de nem tette?
Ez szerkesztői kérdés.
Kétségkívül, de mégiscsak nyolc éven keresztül az arcát adta hozzá.
De ez szerkesztői kérdés. Szerkesztői szabadság kérdése. Érti: megint azt szeretné megmondani, mi legyen a Híradóban. Van felvétel: lehet jelentkezni…
Nem megmondani szeretnénk, mi legyen a Híradóban, arra vagyok kíváncsi, hogy nyolc éven keresztül komfortosan élt-e együtt mindazzal, ami a Híradóban történt.
Azt gyanítom a kérdéséből, hogy vannak ügyek, amelyek ön szerint hiányoztak a Híradóból. Marha egyszerű: van a közmédiának gyakornoki programja, el kell kezdeni, és a végén a csúcs, a legteteje a műfajnak, hogy valaki a Híradó felelős szerkesztője lesz.
A klasszikus kritikavita arról szól, hogy ne beszéljen, mondjuk, egy szimfonikus koncertről, aki saját maga nem tud vezényelni. Az egy egészen új szint ebben, hogy menjen is oda, és vezényeljen jobban, ha észrevétele van róla. A kérdésünk arról szólt, hogy ön nyolc éven keresztül mint vezető arc, aki ezért kapja a fizetését, hiányolt-e témákat belőle. Még nem válaszolt a kérdésre.
Azért kaptam a fizetésemet, hogy elvégezzem a munkámnak azt a részét, ami rám tartozik. Ezt elvégeztem. Szerintem egész jól. Anyukám azt mondta, hogy jól, mert ő sok mindent megértett a világból.
Egy másik irányba is lepattanhatunk erről a kérdésről. Szintén a mandineres interjúban beszélt arról, hogy TV2-s korszakában a vizitdíj bevezetésekor mindig egy később DK-ssá lett háziorvost kellett megszólaltatni az anyagokban, és ön rendszerint bevitte azt az ötletét, hogy a vizitdíj hátrányos oldaláról is készüljön anyag. Hasonló ötleteivel, hogy az érem másik oldala is hallgattassék meg, M1-es értekezleteken is felszólalt?
Az a baj, és azért lehet nehéz az ön székéből, mert 1997-től egészen két héttel ezelőttig a híradózás világban éltem, és több szerkesztőségnek a működését láttam. Ültem több ezer reggeli napindító értekezleten, és valóban, huszonegy-két évesen az egyébként a médiarendszer szabályai szerint közszolgálatiként működő kereskedelmi csatornán lemenő hírműsor riportereként azzal szórakoztam, hogy olyan témákat ajánljak fel fel, melyekről pontosan tudtam, hogy a szerkesztő, a szerkesztői szabadságával élve nem válogatja be az aznapi műsorba, mert szíve joga, hogy azzal töltse meg a híradót, amivel szeretné. Valóban a reggeli értekezleteken a 2002 utáni időszakban rendszeresen felajánlottam olyan témákat, amelyek kellemetlenek voltak az akkori kormánynak. Pontosan tudtam, hogy nem forgathatom le ezeket. Helyettük olyan témákat kaptam, hogy kismackó született az állatkertben – iszonyú lelkes voltam, leforgattam jól, és elismerően bólogatott a szerkesztő a nap végén, aki egyébként nem akarta rám bízni például a vizitdíjas anyagot.
Voltak megbízható politikai riporterek, akik a szerkesztői szabadságukkal élve ugyanúgy látták a világot, ahogy egyébként a felelős szerkesztő, aki szintén szabad volt.
Én megkaptam a kismackót, és nagyon hálás voltam érte, és nagyon szerettem – egészen addig, amíg nem vált unalmassá. Tulajdonképpen ugyanazért váltottam 2011-ben, amiért most. Nyilván nem listáz senki senkit egy szerkesztőségen belül, de pontosan tudták, hogy én egy troll vagyok ebből a szempontból. 2006-ban, amikor ellenzéki politikusként a mostani kormányfő 72 órás ultimátumot hirdetett az őszödi beszéd kiszivárgása után, bevittem egy órát a szerkesztőségbe, és elkezdtem mérni az időt, mint érdeklődő ember. 28 éves voltam. Akkor egyébként már rám bíztak komolyabb témákat, tudósítottam a 2005-ös londoni merényletről vagy a pakisztáni földrengésről, de a politikailag kényes ügyekről nem én forgattam.
Az M1 szerkesztőségében trollnak számítana, aki felveti, hogy augusztus 31-én ne csak a tanévnyitóról legyen szó, de a tiltakozásokról is?
Én 2014 nyarán voltam utoljára napindító értekezleten. Biztos, hogy van, aki ajánl témákat: kismackó született, Tanítanék mozgalom – és azok a felelős szerkesztők, akikről az imént azt mondtam, hogy közülük kettő-három is a legjobb az országban, kiválasztja közülük a témákat. Nincs különbség az 1998-as, 2002-es általam megismert TV2-szerkesztőség és a mostani M1 között. De szerintem az RTL szerkesztőségének is ilyen a működése, meg a közmédia 20 évvel ezelőtti változatáé is. Semmi különbség nincs köztük. Látom.
Mármint?
Hogy ez egy szakma. Emberek híradót szerkesztenek. A kulcsszó: szerkesztői szabadság.
És semmiféle különbség nincs aközött, hogy az akkori Pro7Sat1 finanszírozza ezt, vagy mi mindannyian ebben a szobában?
Most mondtam önnek: ’97-ben, amikor elindultak a kereskedelmi tévék, azzal a feltétellel kaptak befektetői körök országos sugárzási jogot, hogy pártatlan hírműsort csinálnak. Ugyanazoknak a szabályoknak kellett megfelelni, mint amit most elvárnak önök a közmédiától. De egyébként – szerintem – nincs különbség a közmédia akkori és mostani szerkesztőségi működése között sem.
Ha elrugaszkodunk a szerkesztők kétségbevonhatatlan felelősségétől, és választunk egy olyan pontot, ami az arcokéról szól: amikor a 2018-as vagy 2022-es választáson TV2-híradósok által készül egy szpot, amelyben a Fidesz támogatására szólítják fel a nézőiket, az önnek belefér a műsorvezetői véleménynyilvánítás határaiba?
Én nem csináltam ilyet, de felkérésem se volt rá. Meg kellene nézni a külföldi példákat. Szabadidejében nem mondhatja el, hogy kire szavaz? Nézze meg a brit lapokat, egy választás előtt mindegyik kirakja címoldalra, hogy kivel van.
Na de azok vezércikkek – nem reklámszpotok a Newsnight meg az ITV-s meg Channel 4-os híradó műsorvezetőivel.
Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek olyanok, de nem tudom. Én nem szerepeltem ilyen videóban, de sokkal cikibbnek tartom az RTL-es kritikát, mint azoknak a döntését, akik szerepelnek a TV2-s videóban. Az az RTL-es, aki azt mondja, hogy „Én nem vagyok propagandista, bezzeg ők!”, pont azt bizonyítja, hogy ugyanúgy pártos, és ugyanúgy elmondja a véleményét. Akkor is, amikor nyilvános Facebook-felületen egy RTL-riporter féregnek hív engem a választások előtti napokban.
Utóbbi valóban többünk közszolgálat-értelmezésének kimeríti a határait, de azt pártos véleménynek gondolja, ha propagandának hívjuk azt, amikor Gönczi Gábor egy tévészpotban azt kéri, a nézők szavazzanak vele együtt a Fideszre?
A másik pedig azt mondja, hogy „én nem vagyok Gönczi Gábor, sőt a Gönczi Gábor egy utolsó szerencsétlen propagandista”. Az utolsó szerencsétlen nem hangzik el, de szerintem nem csak én képzelem oda a felvételre.
Itt már szerintünk mindenkinek a komplexusai belevetülnek a dologba, mi azt látjuk, hogy könnyedén elnevetik.
Véleménynyilvánítás, nem? És egy hírműsorban hangzik el híradós műsorvezetőktől, akik az önök értelmezése szerint független hírműsort vezetnek 1997 óta. Ugyanoda kanyarodunk vissza, hogy van-e tényszerűség és annak hol vannak a határai. Szerkesztői szabadság van, az RTL-nél is, a TV2-nél is és az M1-nél is.
Végigvehetnénk egy konkrét friss RTL-es és M1-es hírműsort, hogy értelmezzük, hol hogyan élnek ezzel, de ugyanide lyukadnánk ki, úgyhogy lekerekítem azzal az ismételt kérdéssel, hogy nyolc évig az M1 arcaként komfortos volt mindazzal, ami az M1 Híradóban elhangzik és mindazzal, ami nem hangzik el? Azt mondja, csupán az volt a munkája, hogy összekösse az anyagokat, de feltételezem, hogy az anyagok sem akarata ellenére történtek és nem történtek.
Fantasztikus helyen dolgoztam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy honnan hova jutott el az M1. Elmondtam, azért jöttem el, mert tanulni szeretek, és élvezni azt a munkát, amit csinálok. Új impulzusra volt szükségem, de
nem fog tőlem rosszat hallani az elmúlt nyolc évemről,
aminek a csúcsa a mostani, április 3-ai választási műsor volt, amit 2,5 millióan követtek hosszabb-rövidebb ideig. Tavaly karácsony óta minden délelőttömet az erre való felkészülésnek szántam, és meg is lett az eredménye. Mármint nem politikai, hanem tévés szakmai szempontból, itthon példátlan technikai megoldásokkal. Azért is jövök el, mert még messze van a következő választási műsor, és nem látok olyan eseményt, ami megtörténhet a világban és még nem láttuk. Ültem bent egész éjszakát török puccs idején, az illegális bevándorlók Hegyeshalom felé indulásakor, párizsi terrortámadáskor és a Capitolium megtámadásának éjszakáján – történelmi események idején.
Ha már Capitolium. „A nyugati világban eluralkodó, rémisztő elhülyülés” – ez egy újabb idézet öntől. Pontosan mit ért elhülyülés alatt?
Nem az van? Amikor Rudi Völler játszott a német labdarúgó válogatottban, meg van Basten ‘88-ban az Eb-n gólokat lőtt, akkor tízévesen szerelmes voltam Nyugat-Európába. Most kimegyek Nyugat-Európába, élnek ott ismerőseim, rokonaim, és nem vagyok bele szerelmes. Mert szerintem rossz irányba változik.
Akkor Nickelsdorfnál, Miklóshalmánál élére állt a fű, és nem volt kátyú az úton. Most ki van égve a fű – biztos a klímaváltozás miatt –, szemét van a benzinkúton és kátyús az út. Nagyjából ennyi. És érzésem szerint a megválasztott politikai vezetők sem abba az irányba tevékenykednek, hogy újra szerelmes legyek Nyugat-Európába. Inkább Magyarországba vagyok szerelmes.
Hasonló gondolatokat fogalmaz meg a Facebook-bejegyzéseiben is. Miért indította el két éve a „Németh Balázs vagyok” közösségi oldalt?
A két lányom, tehát apunak (Németh Lajos meteorológus – a szerk.) az unokái rágták az ő fülét, mondván, milyen ciki, hogy semmilyen felületen nem elérhető. Ezért 2020 nyarán a hosszú szabadságom alatt létrehoztam apunak egy oldalt. Utánaolvastam, mit és hogyan érdemes csinálni. Akadt is időm vele foglalkozni, rákattantam. A tartalom minden szempontból az övé, ő van a fotókon, ő mondja az időjárás-jelentést, de magát az adminisztrátori munkát én végeztem, így láttam, folyamatosan elemeztem az egyes posztok hatékonyságát, statisztikai adatait is. Egészen megdöbbentő tapasztalatokat szereztem azon a nyáron. ‘97 óta figyelem a tévés nézettségi adatokat. Arra jöttem rá, hogy egyszerűen nem lehet kimaradni ebből a közösségi médiás játékból, ami már nem játék, hiszen irányítja az életünket. Csak egy példa, a sok közül. 2020. március 15-e előtt vagyunk néhány nappal. Már megvan az első itthoni koronavírus-fertőzött, talán kilenc fertőzöttről tudunk a tízmilliós országban. Nem akarja bezárni a magyar kormány az iskolákat, de a Facebookon másfél nap alatt elindul egy olyan szülői tiltakozó hullám, aminek nem lehet ellenállni. Az egész abból ered, hogy egy aggódó anyuka kiírta a Facebookra, hogy nem engedem a gyerekem iskolába, mert megfertőződik, meghal. A közösségi média ma már olyan nyomást képes elérni, hogy politikusoknak ez alapján kell döntést hozniuk. Nem csak itthon, a világban mindenhol. Az oldalammal azt is szeretném elérni, hogy mindenki lássa, Németh Balázs nemcsak felolvassa a híreket, hanem foglalkoztatja, talán érti is azt, amit felolvas.
Egy híradós arc, ráadásul közszolgálati híradós arc megfogalmazhat a saját neve alatt futó közösségi oldalán közéleti témákban véleményt?
Ha kérte volna a munkáltatóm, hogy ne tegyem, akkor vagy nem teszem, vagy keresek másik munkáltatót. Nem kérte.
A Facebooktól kapott már büntetést?
Soha. Pedig hány olyan szereplő van a Facebookon, akiket vagy korlátoznak, vagy letiltanak egy időre? Bayer Zsolt írta valamelyik nap, hogy „Zuckerberg kiengedett a börtönéből”, ezek szerint őt is megbüntették már. Ehhez képest én még nem kaptam fekete pontot, magyarul az általam publikált tartalommal a Facebooknak nincs baja, nem szélsőséges.
A posztjai belülről jövő őszinte gondolatok, vagy azért választ közéleti témákat, és használ írásaiban gyakorta erősebb jelzőket, mert a polgárpukkasztással nagyobb az elérés?
Nem. Is. Talán. Amikor elmerültem a webguruk posztolási technikájában, elkezdtem kísérletezni: milyen típusú fotókat, videókat, szövegeket szeretnek a követők. Próbáltam megfejteni, milyen felütést kell írni ahhoz, hogy ne csak a bejegyzés elejét olvassák el, hanem rányomjanak a „Továbbiak” gombra.
És maga a tartalom, és annak az üzenete mélyen belülről jövő gondolatokat tartalmaz?
Azért lett a profil neve a „Németh Balázs vagyok”. Amúgy ezen is sokat gondolkoztam, és ezért nincsen, nem is volt, és most már nyilván nem is lesz M1-re utaló rész a bemutatkozásban, mert ez én vagyok, nem az M1.
A posztjaiban visszatérő gondolat, hogy az energiaválságot a háborús békekötés oldaná meg, felvetette Zelenszkij lemondását is, meg azt is, hogy mi értelme az ukránok harcának. A mandineres interjúban identitása meghatározóiként említi ’56-os nagyszüleit: ha akkor egy nyugatnémet kommentátor azt írja, hogy el kéne engedni Nagy Imrét, meg nem kéne ennyit hadakozni a szovjetekkel, mert könnyebb lenne megoldani a szuezi válságot, ha egyszerre csak egy dologgal kéne foglalkozni, hogyan érintette volna az akkori magyarokat?
A pápával értek egyet és az ENSZ-főtitkárral. Azt mondta Ferenc pápa, hogy egy őrültség, ami most történik. Abba kell hagyni. Az ENSZ főtitkára pedig azt mondja, hogy 2022-ben nem létezhet háború.
Őrültség hát – de az ukránok hagyják abba? A hazájukat védik. Ezt kellene abbahagyniuk?
Abba kell hagyni a háborút! Oldják meg!
Tegyék fel a kezüket és engedjenek be mindenkit, hátha nem változik minden Bucsává?
Nem tudom. Ön tudja? Én azt tudom, hogy ilyen nem létezhet, hogy egymást lövik emberek. Ez egy baromság. Be kell fejezni.
Hobbi a posztolás vagy egyfajta küldetés?
Hobbi és küldetés.
Balczó András életéről készült egy remek film „Küldetés” címmel.
Tudom. És azt is, ha most azt mondom, misszióm, vagy küldetésem van, akkor
bár most még nem mosolyog a kollégád, de ha visszahallgatja a szerkesztőségben, jót mosolyogtok rajta, mondván, bolond a csávó azt hiszi, hogy ő valaki, és neki küldetése van.
Csak azért utaltunk Balczóra, hogy átevezzünk a jelenre, illetve a jövő évre, a sportra. A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság Szervező Nonprofit Zrt. első embereként milyen küldetést, célt tud megfogalmazni a következő időszakra?
Van egy vízióm arról, hogy mit szeretnék látni a világbajnokság kilenc napja alatt a stadionon belül és a stadionon kívül. Illetve arról is, mit szeretnék látni az előttünk álló 345 napban, mert otthon húzom a strigulákat, és még 345 van augusztus 19-ig, a megnyitóig. Ezért egyelőre nem is tervezek tovább, maximum az augusztus 27-i záróünnepségig.
És mit vizionál?
Bent egy tökéletesen megrendezett világbajnokságot, ami a sportról és a sportolókról szól. Az esti programban pedig mindent megteszünk azért, hogy teltház legyen.
Ez pontosan mennyi nézőt jelent?
Napi 30 ezer jegyet szeretnénk értékesíteni kilenc napon keresztül. A jelenlegi helyzetben ez borzalmasan nehéz. Az atlétikát szerető emberek a könnyebb célcsoport. Rajtuk kívül az egyéb sportágakat szerető szurkolókat is szeretnénk meggyőzni arról, hogy a világ egyik legnagyobb sporteseményét látniuk kell. Nyilván korábbi középtávfutóként elfogult vagyok az atlétikával szemben, de tudom, azok is élvezni, értékelni és érteni fogják, akik még soha nem jártak atlétikai eseményen. A cél eléréséhez azonban még több kell: ki kell lépnünk azoknak a köréből is, akik szeretik a sportot, és nézőként máskor is járnak sporteseményekre. El kell érnünk például félmillió amatőr futót, és meg kell nekik mutatnunk, amit ők a Margitszigeten, vagy majd a stadion visszabontása után itt az új délpesti zöld parkban csinálnak, ugyanazt milyen magas szinten művelik a profik. Várjuk a külföldieket is, remélhetőleg a jegyek legalább 20-30 százalékát határon túlra tudjuk majd értékesíteni. És nekik megmutatjuk, milyen klassz hely Magyarország és azon belül Budapest.
Mi a legfontosabb a vb-, vagy a vb-beruházás kapcsán: a verseny kilenc napja, a kicsit több, mint 30 milliárdba kerülő új atlétikai stadion, amit utána visszabontanak 15 ezresre, vagy az egész, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 204 milliárd forintba kerülő beruházás, amely egy komplett, évtizedek óta rozsdaövezetként számon tartott több hektáros terület átalakítását, rehabilitálását, kizöldítését takarja?
Rövid távon nyilván a stadion elkészülése a legfontosabb. Szép lesz, jó lesz, olyan lesz, ami alkalmas a vb házigazda szerepre. Aztán a visszabontás után a mostani ideiglenes lelátó ívén lesz egy futókör, amit amatőrök is használhatnak, miközben a stadion belseje a profi atléták központja lesz. 2019-ben készült egy film arról, hogyan nézett ki az a terület, ahova épül a stadion. Egy elhanyagolt ipari park, mérgezett földterület volt. Most pedig lesz egy dunai kapcsolattal rendelkező zöld park, remélhetőleg tele élettel, olyan szereppel, mint a Margitsziget vagy északabbra mondjuk a Római-part, ahova rengetegen járnak kikapcsolódni, sportolni, futni.
Százalékosan hogyan osztaná fel az atlétikai-vb szerepét a sport és szórakozás, illetve a városfejlesztés mint végcél között?
Pénzügyileg határozzuk meg, vagy a célok szempontjából?
Is-is.
Rövid távon az a lényeg, hogy legyen egy stadion, hosszú távon pedig nem a stadionról szól az egész. Arról szól, hogy van egy lerobbant, mérgezett területe a városnak, és csinálunk, csinálnak belőle a kivitelezők valami olyat, ami mindenkinek jó.
Olimpiarendezés-párti?
Nagyon.
Mennyiben érzi úgy, hogy Budapesten az elmúlt években annak ellenére szép csöndesen megvalósultak, megvalósulnak a 2024-es olimpiai tervezett sportlétesítményei – kvázi készen áll az ország, a főváros arra, hogy olimpiát rendezzen –, hogy 2017 év elején a Momentum Mozgalom pont azzal került fel a politikai térképre, hogy népszavazást kezdeményezett és elérte az olimpiai pályázat visszavonását?
Azt nagyon rosszul éltem meg. Ha kiindulunk a meglévő kínálatból, az elmúlt évtizedek helyszíneinek sorozatából, meg Európa jelenlegi helyzetéből, szerintem 2024-ben Közép-Európában kellett volna lennie az olimpiának. Az elmúlt öt év tapasztalata pedig azt mondatja vele, egy olyan ország, amelyik az UEFA zárt kapus büntetése ellenére teltházas focimeccset tart; amelyik a 2017-es vizes vb tapasztalatára építve, képes volt idén néhány hónap alatt összehozni egy másik vizes vb-t; amelyik a kézilabda Eb-n megtölti az új 20 ezres sportcsarnokot; amelyik tízezer tomboló szurkolót visz ki egy darts eseményre; amelyik komoly kerékpáros múlt nélkül több tízezres helyszíni tömeg előtt rendez a Budai Várban Giro d’Italia szakaszt; amelyik remélhetőleg meg tud rendezni úgy egy atlétikai világbajnokságot, amelyről jövő augusztus 27-én a záróünnepség után mindenki azt mondja, hogy ez volt minden idők legjobb világbajnoksága – abban az országban helye van a nyári olimpiának.
Gazdaságilag is elbírná az ország?
Lehet különválasztani?
Szerintem nem. Ezért kérdezem.
Nyilván most háború van, energiaválság van, kisebb bajunk is nagyobb lesz annál, mint hogy olimpiáról fantáziáljunk.
Az atlétikai világbajnokság esetén hogyan néz ki a matek?
214 résztvevő országot céloztunk meg. Ha ennyi résztvevő nemzet lesz, az azt jelenti, hogy ilyen még nem volt. Ennyi tagországa az ENSZ-nek sincsen, vagyis itt lesz az egész világ, és mindenki ránk figyel. Nézhetünk egy Excel-táblázatot, hogy ennyibe kerül a szervezés, ennyibe kerül a stadion és a többi. De mit számítunk bevételnek? Csak azt, hogy mennyi jegyet vesznek a nézők? Vagy azt is, hogy az alatt a 250 ezer vendégéjszaka alatt, ami például az atlétikai vb-kapcsán várható, mire, mennyit költenek a vb-re érkező külföldiek, ezzel mekkora adóbevételt generálnak? Hozzászámoljuk azt a sok millió percnyi reklámot, amiért nem fizetünk a tévétársaságoknak, ellenben Budapestet és Magyarországot látják szerte a világban, és ami évekkel később turisztikai bevétel formájában térülhet meg?
A 2017-es úszó-vb kapcsán a legnagyobb kritika áradat azért zúdult a szervező bizottságra, és nyilván a garanciát, és a forrást biztosító kormányra, hogy a mai napig senki sem tudja pontosan 30, 40, 90, 140 vagy éppen 190 milliárd forintban állt meg a vb kapcsán elköltött adóforint. Hogy tételesen milyen városfejlesztésre és mennyi ment el, mennyiben állt meg az uszoda összköltsége visszabontás után, és magát a vb-szervezést hány forintból sikerült megoldani. A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság Szervező Nonprofit Zrt-től várható-e ebben a kérdésben őszinteség, vagy másfél év múlva ugyanúgy cikkek íródnak olyan címmel: még mindig nem tudjuk, mennyibe került az atlétikai vb?
Négy napja vagyok itt, és ameddig itt leszek, addig őszinteség lesz. Ilyen szempontból is. Mindenképpen. A világbajnokság szervezőbizottsága az adófizetők pénzéből működik, költ. Itt nincs helye titkolózásnak. Azt is szeretném leszögezni, hogy a nemzetközi sportvilágban elvárt, szerződés szerint kötelező szolgáltatásokon túl itt nem lesz luxus. Miközben 2022-ben zöldek vagyunk, spórolunk, energiatakarékosok vagyunk, szöcskét eszünk, tücsköt eszünk, mert metánnal szennyeznek a tehenek, fura lenne a felesleges rongyrázás.
Egy idézet, ezúttal egy másik olyan embertől, aki előszeretettel használja önkifejezésre a közösségi médiát. Márki-Zay Péter azt kérdezte posztjában: mivel érdemelte ki Németh Balázs az atlétikai-vb szervező cég igazgatói pozícióját? Mi erre a válasza?
Írtam neki választ, hogy menjünk el egy futóversenyre, és akkor lejátsszuk. Persze csak viccből. Itt sincsen semmi titkolnivaló. A szervezése ennek az eseménynek elkezdődött abban a pillanatban, amikor elnyerte Magyarország és Budapest a rendezés jogát. De augusztus eleje óta van egy kormánybiztosa az atlétikai világbajnokságnak.
Schmidt Ádám sportállamtitkár, aki ezek szerint a főnöke.
És ezzel szintet lépett az esemény, mert ebben az ügyben mindenkinek a főnöke. A kormánybiztos tárcáktól függetlenül áll a tárcák fölött. Ha a stadion építésével kapcsolatban vannak kérdések, ügyek, akkor neki van jogosultsága rákérdezni az építésügyi minisztériumnál, hogy hogyan halad a dolog, vagy éppen miért nem halad. És ez a kormánybiztos úgy ítélte meg, hogy a zrt. eddigi vezetése helyett egy új vezetésre van szükség. Így kaptam a felkérést.
Akkor másképp kérdezzük. 25 év televíziózás után – amiben persze az első öt évben valóban volt sporttematika, és tudom, hogy sportmenedzser diplomával is rendelkezik – miért érzi azt, hogy alkalmas arra a feladatra, ahol egy több tízmilliárdos költségvetésű állami sportrendezvény-szervezésben, sport-, és városfejlesztési beruházásban kell helytállni?
Az államtitkár urat korábban nem ismertem, de van neki egy Schmidt Gábor nevű helyettes államtitkára, aki nyugodtan mondhatom, a magyar sportélet egyik, ha nem a legprofesszionálisabb sportvezetője. Vele több alkalommal, több éven keresztül dolgoztam már együtt a tévézés mellett. A többi közt a 2011-es szegedi kajak-kenu vb-n feleltem a kommunikációért, a sajtókapcsolatért, de ott voltam a szervezők között a 2013-as budapesti vívó vb-n is. Amikor a Nemzeti Sportközpontok a Puskás Aréna építésének az előkészítésével foglalkozott, akkor ott is dolgoztam a helyettes államtitkár úr mellett. És nem becsülném le azt a sportújságírói tapasztalatot sem, amit a labdarúgó BL-döntők, egyéb világversenyek vagy éppen a pekingi és a londoni olimpia kapcsán szereztem, előbbin a TV2 számára riporterként dolgoztam, 2012-ben pedig a kajak-kenu csapat sajtósa voltam. És van az atléta múltam, meg az itthoni futóversenyeken való korábbi szervezői, jelenleg amatőr futó részvétel is.
Ezek szerint megfelelő személyes munkatapasztalattal és rálátással rendelkezik azzal kapcsolatban, hogyan szerveződik egy ekkora világesemény?
Mindenkinek azt mondtam, hogy szerintem ebben a székben bárki ül, azt nem fogja tudni megmondani, hogy a gyengeáramú transzformátort hova kell telepíteni a stadion mellett, ha egyáltalán van ilyen. Azt viszont tudom, mit szeretnék. Például szeretném, hogy a város többi részéről Bubival meg lehessen közelíteni a stadion környékét: oldják meg a szakemberek, hogy legyen Bubi-állomás, és ahhoz legyen áram. Azt is tudom, bár ez nehéz ügy, mert sajnos nem lesz sötét, de hogy nagyjából milyen sport prezentációt szeretnék a stadionban, a döntők résztvevőit hogyan, milyen eszközökkel, látvánnyal mutassuk be, és vannak a szervező bizottságban olyan szakértők, látványtervező, hangmérnökök, akik ezt létre tudják hozni. Millió példát mondhatnék. Most kezdtük ezt a közös munkát, felmérjük, hogy melyik terület hol tart, és összehozunk valami nagyon jót.
Az első napok tapasztalata alapján megfogalmazódott már olyan ötlet a fejében, ami nóvumként szolgálhat?
Szeretném erősíteni a „fussunk mi is, lépjünk a sportoló nemzet irányába” ügyet. Be lehetne futni a már feldíszített stadionba a világbajnokság előtt. A maratonfutás pályáján lehetne tömegversenyt rendezni. A jeggyel megközelíthető területből le lehetne csípni egy darabot, és oda kellene adnunk a parknak egy részét a jeggyel nem rendelkező érdeklődők számára, ahol kipróbálhatják az atlétika különböző mozgásformáit. Szeretném valahogy jutalmazni azt, aki a világbajnokság hatására sportolni kezd. Ha minden igaz, a vb egyik sportszponzorának van egy olyan alkalmazása, amivel mérni lehet, hogy egy ember önmagához képest mennyit fejlődik, mennyivel fut, sportol, lép többet, mint korábban, heti átlagban, havi átlagban. Nagyon szeretném, hogyha elindítanánk egy akciót, és az egész ország mozogni, futni kezdene azért, mert Magyarország világbajnokságot rendez. Maga az atlétikai vb nagyon jó. De az nekem kevés, hogy idejön a Duplantis Svédországból és átugrik 625 centit, legyen világcsúcs, az szuper. De legalább ennyire fontos, hogy jövőre tízezren, húszezren, akárhány ezren letöltsék az atlétikai vb-hez kötődő alkalmazást, és aki eddig egyet sem lépett, az lépjen kettőt, aki eddig heti kétszer futott, az fusson négyszer, és ezért majd kitaláljuk, hogy vb-bögrét kap, vagy olcsóbb jegyet, vagy csak az egészségét kapja, és az életminősége javul.
Korábban édesapja, de saját maga is azt nyilatkozta, hogy kifejezetten visszahúzódó személyiség, akinek barátja is alig van, inkább a csönd, a nyugalom keresése, az olvasgatás jellemzi. Eközben az elmúlt 25 évben, és új hivatalában is kifejezetten fókuszban állt, ahogy ebben a gigaprojektben is kirakatba került. Nincs ebben ellentmondás?
A tévénél annyian vagyunk egy stúdióban, mint amennyien most itt a szobában, és van ott néhány kamera, azokba kell belebeszélni. Ez nem zavart. Azonban egy falunapon már nem tudok kiállni a színpadra, és azt mondani, hogy jó estét kívánok.
A vb kapcsán egyszer-kétszer ki kell majd állni.
Fejlődni, tanulni – említettem a beszélgetés elején is, ez a kettő a legfontosabb, ami végigkíséri a pályámat.
És hova visz ez az ív? Eljöhet az idő, amikor falunapon vagy nagyobb település rendezvényén kell beszédet tartani?
Szeretnék egyszer a miniszterelnök mellett dolgozni. Könnyű dolgom volt a tévében, mert rutinból ment. Nyilvános a fizetésem, megkaptam minden hónapban – simán tudtam volna még a következő négy évben is csinálni. De már azzal szórakoztattam magamat, hogy más útvonalon menjek be a munkahelyemre, mint szoktam. Az 44 évesen nem oké – ezért is van a váltás.
A miniszterelnök mellett dolgozás vágya pozíciót vagy személyt jelöl?
Az elmúlt hónapokban több kollégám tudta, hogy újat szeretnék csinálni. És ha megkérdezték, hogy mit, sokat gondolkodtam, mi lenne az, ami miatt váltanék. Iparágon belül nem szerettem volna, és sajtósnak sem szerettem volna elmenni. Mit szeretnék? A Karmelita kolostorban dolgozni. Mindenkinek ezt válaszoltam.
Mint micsoda?
2000 óta foglalkoztat Orbán Viktor titka. Egyszer jó lenne közelről látni, hogyan dolgozik az a politikus, aki az ötödik ciklusban vezet egy tízmilliós országot, és az egész világ tudja a nevét.
Az atlétikai-vb a hozzá vezető út állomása vagy inkább ugródeszkája?
Többen óvtak ettől a feladattól. Például a 17-es vizes-vb tapasztalatai alapján, mert az nem volt zökkenőmentes. Ezért lehet, hogy nem állomás, vagy ugródeszka lesz, hanem süllyesztő. Ez majd egy év múlva kiderül.
Kin múlik?
Rajtam és a csapaton. Pontosan tudom, hogyha kudarc lesz, vagy olyan költések, aminek nincs helye a mai világban, akkor is én fogok itt ülni, és önök vagy a kollégáik engem fognak kérdezni.
Van személyes kapcsolata a miniszterelnökkel?
Összesen háromszor találkoztunk. Bő húsz éve síelni volt a családjával Ausztriában, miközben ott zajlott a magyar síbajnokság, és ott forgattam a TV2-vel. Ő csúszott le a fiával és a pálya alján kértem tőle egy interjút. Nagyjából tíz évvel később a Debrecen egyik BL-meccse alkalmával a régi Puskásban, szintén interjúszituációban találkoztunk. És bent volt nemrég a háború vagy a covid ügyében az M1-nél, és a sminkszobában futottunk össze. Három szót beszéltünk egymással. Meglepett, mert éppen Tbilisziből jött haza, és azt mondta: „Magát adták ott tegnap este”.
És valamelyik találkozás alkalmával készült szelfi, vagy csak április 3-án, amikor a képernyőn látszott?
Nem készült. Én visszahúzódó, csendes, háttérben megbúvó ember vagyok.
