Belföld

Wittner Máriát saját halottjának tekinti az Országgyűlés

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Rendhagyó módon emlékezik meg a magyar parlament honlapja.

Wittner Máriát az Országgyűlés és a Fidesz-frakció saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Ez is olvasható az Országgyűlés honlapján, ahol általában csak néhány sor és egy fotó jelenik meg, ha egy jelenlegi vagy volt parlamenti képviselő meghal.

Ezúttal azonban rendhagyó módon külön is megemlékeznek a szerdán elhunyt ’56-os forradalmárról, egykori fideszes képviselőről.

Wittner Mária emléke előtt tisztelegve újraközlik 2001. február 25-én elmondott teljes beszédet is, amit a kommunizmus áldozatainak első emléknapján mondott el az Országházban. Ekkor sorolta fel, mivel vádolja a szocialistákat, akiket erkölcsi hulláknak nyilvánított, azt is  megkérdőjelezve, hogy egyáltalán ott lehetnek-e a törvényhozásban, Idézik egyik interjúját is, amikor az élet és halál nagy kérdéséről vélekedett.

Ha bent elkezdtem olvasni egy könyvet, megszűnt körülöttem a külvilág. Victor Hugo például azt írja A nyomorultakban, hogy »a halál az Isten dolga. Mi jogon nyúlnak az emberek ehhez az ismeretlen dologhoz?«, vagy más helyen ugyanő: »Tévedhetsz, hibázhatsz, vétkezhetsz, de légy igaz ember.« Ezt végig lehet gondolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik