Családja az állami hírügynökséggel közölte, hogy Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Temetéséről később intézkednek.
Wittner Mária az 1956-os forradalomban a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, november 4-én megsebesült, kórházba került. 1957 nyarán letartóztatták, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. 1970. márciusában szabadult, de amnesztiát nem kapott.
A rendszerváltozás után aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Wittner Mária 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os Emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott.
Orbán Viktor gyászol. A kormányfő egy közös fotóval és néhány sorral búcsúzott Wittner Máriától.
Hűség mindhalálig.
Isten nyugosztalja Wittner Máriát!
Isten nyugosztalja Wittner Máriát!
____
May Mária Wittner rest in peace!
Ezekkel a szavakkal búcsúzott közössségi oldalán Novák Katalin köztársasági elnök.
A Magyarságkutató Intézet szerint ha valaki, akkor Wittner Mária volt az, aki nehéz, de felemelő életutat járt be.
S ha volt valaki, aki a megpróbáltatások között mindvégig nemes lelkű, egyszerű ember tudott maradni, az szintén ő volt. Sorsa nemcsak nemzedékével, hanem az egész nemzetével fonódott össze mindörökre.
Szülői gondoskodást nélkülözve nőtt fel. Kétéves korától az 1950-es államosításig a karmelitáknál nevelkedett, majd állami gondozásba került. A gimnáziumot félbehagyva Szolnokon, majd Kunhegyesen dolgozott gépíróként. 1955-ben született meg első gyermeke, akit egyedül nevelt.
Az 1956-os forradalomban a fővárosban sérülteket látott el, majd a november 4-i sebesüléséig részt vett a fegyveres harcokban is. Disszidált, majd néhány hét után hazajött. 1957. július 16-án tartóztatták le, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz nap után az ítéletet másodfokon életfogytiglanra változtatták. 1970. március 23-án, tizenhárom év rabság után az utolsók közt szabadult.
1972-ben férjhez ment és Dunakeszire költözött, kisebbik gyermekének 1973-ban adott életet. Varrónőként, takarítónőként dolgozott 1987-ig, amikor megromlott egészsége miatt leszázalékolták.
A politikai életbe 1989-ben, a Kádár-rendszer bukása után kapcsolódott be. Részt vett számos ’56-os szervezet munkájában, neve összeforrt markáns antikommunizmusával.
2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nagy hatású beszédet mondott a parlamentben. 2006-ban és 2010-ben csatlakozott a Fidesz parlamenti frakciójához.
1956 igazságának továbbvitele életem része maradt
– fogalmazott önéletrajzában. A közélettől soha nem vonult vissza, szívesen adott nyilatkozatot, beszélt életéről, haláláig élő tanúja volt ’56-nak.
