Belföld

Tényleges életfogytiglant kértek a budai milliárdost bári kastélyában megfojtó és felgyújtó két férfire

police.hu
police.hu

Többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Baranya Megyei Főügyészség azt a két férfit, akik megölték a budai milliárdost, M. Istvánt a bári kastélyában.

Csordás Hajnalka, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy életfogytig tartó fegyházbüntetést kértek a két vádlottra azzal, hogy a bíróság zárja ki őket a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is.

A budai milliárdosnak négy évvel ezelőtt halt meg az élettársa, melyet nem tudott feldolgozni, s az alkoholba menekült. Ezt kihasználva bűnözői csoportok „szálltak rá”, és élősködtek rajta.

K. István és M. Zsolt 2020 tavaszán költözött be a férfi budapesti házába. Elhatározták, hogy megölik és megszerzik a vagyonát. Ennek érdekében férfi gyógyszereit és egyéb gyógyszereket orvosi javaslat, ellenőrzés és a férfi tudta nélkül alkoholban feloldva itatták meg vele.

Többféleképpen is próbáltak hozzájutni a vagyonához. Többek között a milliárdos tudta nélkül értékesítettek egyik cégének telephelyéről nagy mennyiségű fém hulladékot. M. István értékpapírjainak egy részét, közel 180 millió forint értékben megkísérelték értékesíteni, a vételárat megszerezni.

A budai milliárdos 2020 júniusától gondnokság alatt állt, ekkor a két terhelt átköltöztette a bári kastélyába, ahonnan több tízmillió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat és borokat. K. Istvánék innentől kezdve gyakorlatilag fogva tartották a férfit. 

M: Istvánnak 2020 augusztusában Budapesten rendőrségen, illetve járási hivatalban kellett volna megjelennie, amit a fogva tartói mindenképpen meg akartak akadályozni. Elhatározták, hogy végeznek vele. Előzetes megállapodásuknak megfelelően az egyik férfi –hogy a gyanút magukról elterelje- Budapestre utazott, meghagyva a másik férfinak, hogy tervüket hajtsa végre.

A másik férfi éjszaka megfojtotta a milliárdost, majd égésgyorsító anyagot locsolt szét a kastélyban, és meggyújtotta. A férfi ezután szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt. Értesüléseink szerint a két férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban.

Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért rájuk előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntette miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik