Belföld

Vádat emeltek a nő ellen, aki azt állította, hogy megerőszakolták

Hamis vád miatt állítja bíróság elé azt Esztergomi Járási Ügyészség azt a nőt, aki két feljelentésben két különböző férfit is azzal vádolt, hogy szexuális erőszakot követett el vele szemben.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő tavaly áprilisban az esztergomi kapitányságon tett feljelentésében valótlanul azt állította, hogy egy nevén jelölt férfi az előző hónapban szexuális erőszakot követett el vele szemben Pilismaróton.

A rendőrség nyomozást indított, ennek során a nő tanúvallomásában feltárta feljelentése hamis voltát, ezért a nyomozó hatóság megszüntette az eljárást.

Az elkövető tavaly augusztusban ismét feljelentést tett, ekkor valótlanul állította, hogy egy másik férfi három nappal előtte megerőszakolta őt Pilismaróton, illetve kábítószert adott neki.

A rendőrség a nyomozás során a feljelentésben megjelölt férfit szexuális erőszakkal gyanúsította meg novemberben. Ezt követően a nő feltárta, hogy feljelentése nem valós, ezért a nyomozó hatóság ezt az eljárást is megszüntette.

A hamis feljelentések alapján indult büntetőeljárások megszüntetését követően a nővel szemben indult büntetőeljárás hamis vád bűntette miatt. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a bűnösségét beismerő nővel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik