Belföld

Elmondta egy kilencéves kislány a nagymamájának, hogy az apja útközben lehúzta bugyiját és mit tett vele

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, aki szexuális erőszakot követett el a saját, kilencéves kislányán.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 12 év fegyházbüntetést, és 10 év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadon.

Az ügyészség indítványozta a férfi szülői felügyeleti jogának megszüntetését, valamint végleges eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolc év alatti személlyel foglalkozhatna.

A vádlott abban a borsodi faluban lakik, ahol közös gyermekük édesanyja, de nem él együtt a családdal. Tavaly áprilisban az anya megkérte a férfit, hogy vigye el a kislányt a szomszéd településre, iskolába. A vádlott kerékpárral vitte a gyereket, akit azonban – betegsége miatt – nem fogadtak az iskolában, ezért visszafordultak.

A vádirat szerint a két település közötti úton megálltak, a férfi arcon ütötte a kislányt, levette az alsóneműjét, majd szexuális erőszakot követett el ellene.

A férfi az esti órákra vitte haza a gyermekét a nagymamához, aki észlelte, hogy a kislány rosszul van, remeg, és a ruházata szakadt, piszkos, és a testén is csikarási nyomok vannak. Majd miután a mamája megkérdezte tőle, hogy mi történt, elmondta neki, mit tett vele az apja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik