Belföld

Tavaly 183 millió volt, idén 640 millióba is kerülhet a siófoki közvilágítás

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A siófoki közvilágításra 2021-ben 183 millió forint közpénzt költött a város önkormányzata, az idei költségvetésben pedig eredetileg az ehhez igazodó összeggel kalkuláltak, de már év elején látták, hogy kevés lsz, és kiegészítették 293 millió forintra, azonban Lengyel Róbert polgármester most egy Facebook-posztban tájékoztatott arról, hogy ez az összeg sem lesz elég.

Berobbant az energiaválság és most már ott tartunk, hogy az év végére 560 és 640 millió közé várjuk a tényleges összeget, nyilván a pici árak alakulásától függően. És ez csak a közvilágításunk, amibe a hivatal és a sok-sok intézményünk villanyszámlája – a gázról már ne is beszéljünk – még benne sincs

– közölte a településvezető. Hozzátette, évek óta folyik a közvilágítás korszerűsítése a városban, ám most létkérdéssé vált, hogy minél nagyobb ütemben váltsanak korszerűbb, takarékosabb technológiára.

Lengyel ezért úgy döntött, lemondana egy 40 millió forintos pályázati forrásról, amit szökőkútra, újabb virágágyásokra, locsolórendszerekre, padkora és pergolákra költhettek volna, az erre szánt pénzt inkább a közvilágítás korszerűsítésére költené. Mint fogalmazott:

Új virágágyások és szökőkút nélkül megleszünk, de áram nélkül nem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik