Belföld

Kiforgatta és közel három évig fogva tartotta a társkeresőn becserkészett 77 éves asszonyt egy siklósi banda

Aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség egy háromfős banda ellen, akik kiforgattak és fogva tartottak egy idős asszonyt.

Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az első rendű vádlottra hét év fegyházat, a feleségére három év börtönt, a harmadik terheltre pedig két és fél év szabadságvesztést kértek előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A bandatagok közül ketten házastársak, míg társuk bizalmi viszonyban volt velük. A vádlottakat már korábban is elítélték azért, mert idős, koruknál fogva kiszolgáltatott személyeket vettek magukhoz, akiktől a jövedelmüket elvették. Szabadulásuk után azonban döntöttek, hogy folytatják a korábbi bűncselekményeiket.

Ennek érdekében egyikük internetes közösségi oldalakon, és társkeresőkön regisztrálta magát, hogy megismerkedjen olyan személyekkel, akikből áldozatok lehetnek. A 77 éves asszony egy ilyen társkereső oldalon került kapcsolatba az egyik terhelttel, majd többszöri üzenetváltást követően a férfi azt javasolta, hogy látogassa meg őt Pécsett.

A találkozót követően a banda Siklósra vitte áldozatát, s valamennyi iratát, telekommunikációs eszközeit elvették tőle. A településre költöztetését követően egy szobában helyezték el, majd korlátozták mozgásában, és minden esetben csak valamelyik vádlottal hagyhatta el a lakást.

A banda tagjai felvették a nyugdíjas bankkártyájára érkező összegeket, és mintegy 3 millió forintot a számlájáról és azt magukra fordították. Emellett áruhiteleket vettek fel a nevére több, mint egymillió forint értékben.

Az asszony többször is  megpróbált elszökni, de a banda tagjai minden esetben felkutatták, majd visszavitték. Fogvatartása során az idős áldozatuk lakását is meghirdették eladásra, és annak vételárát saját maguk tették el. A fogvatartás alatt a banda egyik tagja több alkalommal is szexuálisan közeledett az áldozathoz.

Végül az idős asszonynak úgy sikerült kiszabadulnia, hogy négy helyre, köztük a lányának és a rendőrségnek is levelet küldött, és ezt követően kiszabadították a hatóságok.

A vádlottak cselekménye többek között aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése, csalás, szeméremsértés, szexuális kényszerítés bűntettének a megállapítására alkalmas, melyek közül a legsúlyosabb büntetési tétele 2 – 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik