Belföld

Oktatni kezdik a magyar egyetemeken, hogyan kell biztonságosan esni

Hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját. Az erről szóló megállapodást Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, az ELTE rektora és Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és az Európai Judo Szövetség elnöke, a biztonságos esések munkacsoport elnöke írta alá hétfőn sajtótájékoztató keretében.

Borhy László kifejtette, hogy a Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra, önfegyelemre neveli őket.

Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a hallgatók bármilyen testhelyzetben, vagy egy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni.

Ezért 64 hazai egyetemen kezdik el fakultatív módon oktatni a technikákat, a távlati cél pedig az, hogy 2025-ig az intézményekben tanuló 280 ezer hallgató 25 százaléka tanuljon meg biztonságosan esni, illetve ismerje meg az alapvető önvédelmi technikákat.

Tóth László elmondta: amikor elkezdték a biztonságos esések program kidolgozását még csak a Magyar Judo Szövetség elnöke volt, azóta azonban a sportág európai szervezetének az első emberévé is megválasztották. Hangsúlyozta: minden magyar gyermeknek nemcsak ahhoz joga van, hogy megtanuljon úszni, hanem arra is , hogy megtanuljon biztonságosan esni. Úgy gondolja, ha kiteljesedik a rendszer, egészségesebben tudnak majd élni az egyetemisták, kevésbé lesznek kitéve a sérüléseknek, ugyanakkor a lelkük is acélosabbá válik. Ígérete szerint az MJSZ készen áll arra, hogy eszközökkel és szakmai tudással segítse az egyetemeket. Hozzátette, ahol Európában hasonló képzés indult, ott 80 százalékkal csökkent a sérülések száma. Beszámolt arról is, hogy a Puskás Akadémia ifjú labdarúgói körében is tanítják már a biztonságos esések technikáját és a sikeres együttműködésnek köszönhetően hamarosan valamennyi hazai futballakadémián is be fogják vezetni az alapfokú dzsúdó oktatását.

Freyer Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Testnevelési és Küzdősportok Tanszékének vezetője, a munkacsoport tagja az MTI kérdésére elmondta, a képzés során néhány hónap alatt el lehet sajátítani a szükséges ismereteket, de azokat folyamatosan gyakorolni is kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik