Belföld

Szijjártó: A gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón szombaton az MTI tudósítása szerint.

Szijjártó Péter a rendezvény szombati programjának első előadásában hangsúlyozta: a világban hatalmas bajok vannak, Európában recessziós környezet alakul ki, de Magyarország mögött 12 év sikeres kormányzati stratégia és politika, valamint sikeres nemzeti érdekérvényesítés áll, melynek nyomán az ország mozgástere folyamatosan bővül. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinentális recessziós környezetben Magyarország lokális kivétel tud lenni. Magyarország jól áll, mert régóta nevén nevezi a problémákat, őszintén, világosan és tisztán beszél a világgal szemben álló kihívásokról – emelte ki előadásában Szijjártó Péter.

Beszéde kezdetén szólt az Ukrajnában kitört háborúról, mellyel a magyarok, Európa és a világ élete is új dimenzióba került. Napokon belül megindult a menekültek hulláma, jöttek a kérdések, hogy Magyarország szállít-e fegyvert, átenged-e fegyverszállítmányokat. Voltak, akik a magyar katonák Ukrajnába küldését sem zárták ki teljes mértékben és a NATO tanácskozásain is „észnél kellett lenni”.

Arra is kitért, hogy a választási kampány – amelynek nem a társadalom- vagy gazdaságpolitikai témák, hanem a háború és a béke kerültek a középpontjába – kihozta, hogy totális ellentét van a magyarországi jobb- és baloldal között, amikor a magyaroknak alkotnak jövőképet.

A kormánypártok választási győzelmét földcsuszamlásszerű sikernek nevezve rámutatott arra: a modern demokratikus Magyarországon soha nem fordult még elő, hogy egy politikai család hárommilliónál több szavazatot kapjon. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a válságok és veszélyek korát éljük, és az a kérdés, hogy Magyarország meg tudja-e védeni magát nemcsak fizikai, hanem gazdasági szempontból, valamint az értékek terén is.

Előadásában hat veszélyforrást említett:

  • a fizikai biztonság veszélyét,
  • a gazdasági veszélyt,
  • az energiaellátási problémákat,
  • az ellátási nehézségek migrációt erősítő veszélyét,
  • a háborúra adott rossz kontinentális és globális válaszokat,
  • valamint a politikai zsarolásokat.

Szijjártó Péter szerint azért lesz sikeres Magyarország, mert „a gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk”; van és lesz is energia, amelyet az ország és a gazdaság normális működtetéséhez fel lehet használni; saját, nemzeti alapú és nem hatalmi központokból diktált külpolitika van; a kormány pedig politikai stabilitással rendelkezik, ebből fakadóan politikai bátorsága is van.

Kifejtette: miközben 2021-ben a koronavírus-járvány miatt az egész világon visszaesés volt tapasztalható, a magyar gazdaság a kommunizmus bukása utáni legsikeresebb évét zárta hét százalék feletti gazdasági növekedéssel, 4,7 milliós foglalkoztatással, 119 milliárd eurós exporttal és 1886 milliárd forint értékű beruházásokkal. Azt mondta: az is bebizonyosodott, hogy az energiaellátáshoz kell energiaforrás és szállítási útvonal. Ha egy kontinens éves földgáz-felhasználása 400 milliárd köbméter, amiből 170 milliárd egy adott földrajzi helyről származik, az nem lehet pár éven belül kiváltani – világított rá. Szijjártó Péter jelezte azt is: a paksi bővítés megépül, a napokban kapta meg az atomerőmű a létesítési engedélyét és az európai szabályok is azt mondják ki, hogy a nukleáris energia nem esik szankciók alá.

Szólt arról is, hogy a világ nem csak Észak-Amerikából és Európából áll, a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar külpolitika a világ nagy részén tiszteletet váltott ki, ezáltal nem hogy beszűkül, hanem folyamatosan bővül a mozgástere. A tárcavezető megjegyezte: az olasz parlamenti választáson, valamint az Egyesült Államok félidős választásán is jobboldali fordulat várható, és Európa szerte is – bár az Európai Néppárt elérte azt, hogy Nyugat-Európában sehol nincs jobboldali kormány – egyre erősödnek a nemzeti értékekre, adócsökkentésekre és családtámogatásokra alapozó pártok. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik