Az Országos Meteorológiai Szolgálat gazdasági elnökhelyettesét, Hanyecz Lászlót bízta meg az elnöki jogkör gyakorlásával a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) – tudta meg az atv.hu.
Mint ismeretes, Palkovics László technológiai és ipari miniszter augusztus 22-ével felmentette Radics Kornéliát és Horváth Gyulát, az OMSZ elnökét, illetve szakmai elnökhelyettesét. Az eset komoly felháborodást váltott ki, a menesztett vezetők mellett maga az OMSZ is kiállt, a döntést többek között a Stádium 28 Kör, az Akadémiai Dolgozók Fóruma és Kemenesi Gábor is bírálták.
Augusztus 20-án a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs az OMSZ javaslatára határozott úgy, hogy nem tartják meg az estére tervezett tűzijátékot. Végül nem érkezett meg a vihar Budapestre az érintett idősávban. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón azt mondta, a változtatások egyébként is megtörténtek volna, a tűzijátékos eset csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban. Ennek ellentmond, hogy Horváth Gyula szerint semmi előjele nem volt eltávolításuknak.
Az atv.hu arról is ír, hogy a megbízásról hivatalos levélben értesítették az OMSZ-t a minisztérium Hivatali Kapuján keresztül, ez amúgy a közigazgatásban egy bevett elektronikus ügyintézési protokoll. Egyelőre azonban az OMSZ munkatársait azonban nem hívták össze, és e-mailben sem tájékoztatták őket a változásról. Hozzáteszik: Hanyecz László az elnöki pozíció betöltéséig látja majd el a feladatát.
Az atv.hu azt is megemlíti, hogy Hanyecz László idén április 1-től dolgozik az OMSZ-nál gazdasági vezetőként.