Belföld

Lázár János közzétette a listát, ezeket a korábban támogatott, kiemelt állami beruházásokat vizsgálják felül a fővárosban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Vadai Ágnes kérdésére a miniszter elárulta, arra számít, tud majd érdemben egyeztetni Karácsony Gergely főpolgármesterrel az egyes projektek jövőjéről.

Vadai Ágnes elégedetlen volt Csepreghy Nándor államtitkár előző válaszával. A Demokratikus Koalíció képviselője azt írta, a budapesti beruházások leállítására vonatkozó kérdésére, szerinte Lázár János megbízásából kapta ezt a kormánypropagandát idéző szöveget.

A Kormány 2019 óta 117 kiemelt állami beruházást támogatott. (…) A háborús helyzetre tekintettel, minden beruházást áttekintünk, felülvizsgálunk és a költségvetés teherbírásának függvényében, a köz érdekének megfelelően, megvalósítónk (!!).

Az ellenzéki képviselő Lázár Jánost arról kérdezte:

  • Mikorra tudják áttekinteni, mely beruházásokat állít le az Orbán-kormány?
  • Meg tudja adni, melyik volt a kormány által támogatott 117 kiemelt állami beruházás?

Az építési és beruházási miniszter ezúttal maga válaszolt. Lázár János az írta, a beruházások felülvizsgálatával kapcsolatos munka jelenleg is zajlik. A polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel és az érintettekkel való egyeztetés folyamatos.

A miniszter biztosította Vadai Ágnes, hogy a fővárosi beruházások felülvizsgálata is el fog érkezni abba a stádiumba, amikor érdemben tud majd Karácsony Gergely főpolgármesterrel egyeztetni.

Lázár János válasza mellékleteként közzétette a kiemeltté nyilvánított beruházásokat (zárójelben a helyszínekkel). Van néhány talányos, nem pontosított beruházás, illetve olyan is, amely kétszer szerepel a felsorolásban (ezeket kiemeltük), ezért valójában a lista nem is 117-es.

  • 1. Az Országház (24894 hrsz.-ú ingatlan) homlokzatán található Budapest címerek részleges cseréje (Budapest)
  • 2. A Miniszterelnökség budavári elhelyezését biztosító Karmelita kolostor felújítása, átépítése (Budapest I. kerület)
  • 3. Akadálymentes közlekedési tengely létesítése: a Palota út, Csikós udvar – Hunyadi udvar teraszai között/Tabáni lift I-II. (Budapest I. kerület)
  • 4. A Budai Palotanegyed közműveinek felmérése, terveztetése és kiváltása (Budapest I. kerület)
  • 5. Hidegenergia központ fejlesztése II. ütem: a Palotanegyed hűtővíz ellátó rendszerének rekonstrukciója (Budapest I. kerület)
  • 6. A Budai Palotanegyed várfalainak felmérése, tervezése,
    helyreállításának kivitelezése (Budapest I. kerület)
  • 7. A Budai Palotanegyed várkertjeinek, közterületeinek felmérése, tervezése, kivitelezése, üzemeltetésre felkészítése (Budapest I. kerület)
  • 8. Turisztikai célú területrendezés és infrastruktúra elemek
    kialakítása több helyszínen (Budapest I. kerület)
  • 9. Egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, tervezése, kivitelezése (Budapest I. kerület)
    10. József Főhercegi Palota, Palotakert és Istálló újjáépítése, tervezése, kivitelezése (Budapest I. kerület)
  • 11. Honvéd Főparancsnokság ideiglenes fejlesztés, majd teljes
    rekonstrukció, tervezése, kivitelezése (Budapest I. kerület)
  • 12. A Táncsics u. 9. szám alatti ingatlan fejlesztése (Budapest I. kerület)
  • 13. Szállítmányozási, raktározási, ipari és logisztikai telephelybővítő beruházás Budapest XXIII. kerület és Dunaharaszti területén (Budapest XXIII. kerület)
  • 14. Ingatlanfejlesztés Budapest (Budapest közigazgatási területén)
  • 15. Komplex ingatlanfejlesztésre, illetve az ahhoz kapcsolódó
    építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására
    irányuló beruházás (Budapest XIV. kerület)
  • 16. Ingatlanfejlesztésre irányuló beruházás belterületen (Budapest)
  • 17. Szent Margit Rendelőintézet (Budapest)
  • 18. Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (Budapest VIII. kerület)
  • 19. Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény, Lelkiegészség-központ (Budapest XV. kerület)
  • 20. Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata (Budapest I. kerület)
  • 21. Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet (Budapest IV. kerület)
  • 22. Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és
    Szakrendelő kialakítása (Budapest)
  • 23. XIV. kerületi ingatlanok rekonstrukciója érdekében szükséges beruházás (Budapest XIV. kerület, belterület)
  • 24. Az MTK létesítményfejlesztési programja keretében megvalósuló sportlétesítmények és környezetük fejlesztésére irányuló beruházás (Budapest VIII. kerület)
  • 25. A 2019. évi World Urban Games sportesemény megrendezését szolgáló beruházások (Budapest IX. kerület)
  • 26. Új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok létesítését célzó beruházás (Budapest IX. kerület)
  • 27. Az Alkotmány utca 5. szám alatti irodaház rekonstrukciója (Budapest V. kerület)
  • 28. Az Országház (24894 hrsz.-ú ingatlan) homlokzatán található Budapest címerek részleges cseréje
  • 29. Nemzeti Összetartozás Emlékhelye építése (Budapest)
  • 30. Lombkorona Sétány és kiszolgáló létesítmények létesítése, üzembe helyezése (Normafa)
  • 31. Budapest Főváros XII. kerületben megvalósuló ingatlanfejlesztés (Budapest XII. kerület)
  • 32. Kőbányai multifunkcionális csarnok és uszoda megvalósítására irányuló beruházás (Budapest)
  • 33. Kormányzati Adattrezor georedundáns kialakítása (Budapest I. kerület)
  • 34. Nemzeti Védelmi Szolgálat új irodaépület fejlesztése (Budapest)
  • 35. Központi államigazgatási szerv központi létesítményén főépület fejlesztése (Budapest)
  • 36. Logisztikai és általános gazdasági célú ingatlanfejlesztés (Budapest XXIII. kerület)
  • 37. Apostol hegy területén szennyvízcsatorna építése (Budapest XXIII. kerület)
  • 38. Apostol hegy területén szilárdburkolat kiépítése (Budapest XXIII. kerület)
  • 39. Molnár-sziget megközelítése és a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág revitalizációjának elősegítése érdekében új híd építése (Budapest XXIII. kerület)
  • 40. Soroksári rendőrkapitányság kialakítása (Budapest XXIII. kerület)
  • 41. Új szakorvosi rendelő (Budapest XXIII. kerület)
  • 42. Új polgármesteri hivatal és Kormányablak épületének kialakítása (Budapest XXIII. kerület)
  • 43. Többfunkciós közösségi ház kialakítás (Budapest XXIII. kerület)
  • 44. Dél-Budai Centrumkórház létrehozását célzó beruházás (Budapest XI. kerület)
  • 45. Kelenföld vasútállomás volt felvételi épületének bővítését,
    átalakítását és felújítását célzó beruházás (Budapest XI. kerület)
  • 46. Budapest XI. kerületében megvalósuló ingatlanfejlesztés (Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő)
  • 47. Logisztikai raktárcsarnok építésére vonatkozó beruházás (Budapest)
  • 48. Egy fővárosi sportlétesítmény korszerűsítésének előkészítése és megvalósítása (Budapest)
  • 49. Telephely bővítésre és fejlesztésre irányuló beruházás (Budapest X. kerület)
  • 50. BSL3 és BSL4 minősítésű Nemzeti Biztonsági Laboratórium Komplexum kialakítását célzó beruházás (Budapest IX. kerület)
  • 51. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Innovációs és Fejlesztési Központ megvalósítása (Budapest)
  • 52. Egyetemi Interaktív Szimulációs Oktatási Központ létrehozása (Budapest IX. kerület)
  • 53. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Innovációs és Fejlesztési Központ megvalósítása (Budapest)
  • 54. Markusovszky Lajos Kollégium, homlokzat energetikai korszerűsítés (Budapest VIII. kerület)
  • 55. Nagyvárad téri Elméleti Tömb felújítása (Budapest VIII. kerület)
  • 56. Budapesti oktatási célú beruházás (Budapest XI. kerület)
  • 57. Digitális Egészségtudományi Intézet fejlesztése (Budapest IX. kerület)
  • 58. PAK – Gyakorló Általános Iskola (Kollégium) felújítása (Budapest XI. kerület)
  • 59. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ,,CH” épületet érintő beruházás (Budapest XI. kerület)
  • 60. I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika fejlesztése (Budapest VIII. kerület)
  • 61. II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika felújítása (Budapest IX. kerület)
  • 62. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatási feladatai
    ellátásának elősegítése érdekében átfogó egyetemi campus céljára történő funkcióbővítő felújítás és átalakítás (Budapest IX. kerület)
  • 63. Balassa János Kollégium, homlokzat energetikai korszerűsítés (Budapest VIII. kerület)
  • 64. Emelt szintű könnyűzenei képzési központ beruházás (Budapest)
  • 65. Dunamelléki Református Egyházkerület Székház és Konferencia Központ épületének felújítása, átalakítása és a hozzá kapcsolódó Ráday Felsőoktatási Diákotthon újjáépítése (Budapest)
  • 66. Citadella erőd és sétány fejlesztése, A Magyar Szabadságharcosok Múzeuma és kiállítás megvalósítása (Budapest, XI. kerület)
  • 67. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum építése és a Törekvés Művelődési Központ épülete felújítása (Budapest)
  • 68. Tehetséggondozási központ kivitelezési munkálataival kapcsolatos beruházás (Budapest)
  • 69. Budapest VIII. kerületében megvalósuló ingatlanfejlesztés (Budapest)
  • 70. Kálvária téri épület – szakrendelő kialakítása (Budapest VIII. kerület)
  • 71. Oktatási épület kialakítása (Budapest VIII. kerület)
  • 72. Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi
    Ortodox Exarchátus Dialógus Központ, Lelkiségi, Kulturális és Tudományos Akadémiája épületének felújítása, átalakítása és újjáépítése (Budapest)
  • 73. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi épületét érintő beruházás (Budapest V. kerület)
  • 74. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházás (Budapest VIII. kerület)
  • 75. A Károlyi-palota részleges belső felújítása és udvarának felújítása (Budapest V. kerület)
  • 76. A Károlyi-palota részleges belső felújítása és udvarának felújítása (Budapest V. kerület)
  • 77. Hess András Könyvesház elhelyezését célzó beruházás (Budapest)
  • 78. Egészségügyi ellátással összefüggő kapacitásbővítő beruházás (Budapest XII. kerület)
  • 79. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyének
    kialakítását célzó beruházás (Budapest VIII. kerület)
  • 80. A Magyar Tudományos Akadémia Székház és Könyvtár
    épületegyüttese felújítását és bővítését célzó beruházás (Budapest)
  • 81. Állatorvostudományi Egyetem komplex infrastrukturális
    fejlesztése (Budapest VII. kerület)
  • 82. A Vécsey utca 4. szám alatt épületet érintő beruházás (Budapest V. kerület)
  • 83. A Vajkay utca és Kozma Ferenc utca felszíni rendezése (Budapest)
  • 84. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló beruházás (Budapest)
  • 85. Ingatlanfejlesztés (Budapest XIV. kerület) 
  • 86. Hableány-emlékmű és környezete kialakítása (Budapest)
  • 87. Az egykori szlovák ajkú evangélikus gyülekezet templomának és toldalék épületrészeinek felújítása, átalakítása (Budapest VIII. kerület)
  • 88. „Újjászülető Millenáris” fejlesztési koncepció (Budapest II. kerület)
  • 89. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem – Trefort-kerti Campus infrastrukturális fejlesztése (Budapest VIII. kerület)
  • 90. Komplex ingatlanfejlesztésre, illetve az ahhoz kapcsolódó
    építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására
    irányuló beruházás (Budapest II. kerület)
  • 91. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campus Déli épületének bővítése és molekuláris biomarker laboratórium építése, valamint a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése (Budapest XI. kerület)
  • 92. Magyar Művészeti Akadémia Műcsarnok teljes körű
    rekonstrukciója és korszerűsítése (Budapest XIV. kerület)
  • 93. Nemzeti Cirkuszművészeti Központ létesítményei elhelyezését célzó beruházás (Budapest VI. kerület)
  • 94. Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
    székházának felújítása és egy szolgáltató ház felépítése (Budapest XIV. kerület)
  • 95. Bolgár Oktatási és Kulturális Központ megépítése (Budapest)
  • 96. Kézilabda munkacsamok-fejlesztés (Budapest XVI. kerület)
  • 97. A Budapesti Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programja (Budapest XIII. kerület)
  • 98. Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet végleges elhelyezését biztosító beruházás (Budapest)
  • 99. Központi államigazgatási szerv központi létesítményén főépület fejlesztése (Budapest)
  • 100. József Attila Színház rekonstrukcióját célzó beruházás (Budapest XIII. kerület)
  • 101. Ingatlanfejlesztésre irányuló beruházás (Budapest XIII. kerület) 
  • 102. A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium
    fejlesztésének támogatása (Budapest)
  • 103. Ingatlanfejlesztésre irányuló beruházás a XIII. kerületben (Budapest) 
  • 104. Az 1138/2020. (IV. 8.) Korm. határozat alapján a történelmi egyházak bázisán létrejövő, egészségügyi szakképzés szakmai és infrastrukturális alapjainak megteremtését célzó beruházás (Budapest)
  • 105. A Budapesti Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programja (Budapest III. kerület)
  • 106. A Magyar Nemzeti Bank székházának felújítása, átalakítása és bővítése (Budapest)
  • 107. Id. Bókay János Kollégium, Egészségtudományi Kar Oktatási Épület kialakítása (Budapest IV. kerület)
  • 108. Szolgálati lakások építésére irányuló beruházás (Budapest)
  • 109. Szilágyi Dezső téri református templom rekonstrukciója és bővítése (Budapest)
  • 110. A Magyar Nemzeti Levéltár Lángliliom utcai levéltári
    létesítményének korszerűsítése és bővítése (Budapest)
  • 111. Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia lelkipásztori központjának felépítése, a templom és a rendház felújítása (Budapest)
  • 112. Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia lelkipásztori központjának felépítése, a templom és a rendház felújítása (Budapest) 
  • 113. Semmelweis Egyetem, Anatómiai Tömb, Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézet Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ építése (Budapest IX. kerület)
  • 114. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium infrastrukturális fejlesztése (Budapest VIII. kerület)
  • 115. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumhoz kapcsolódó fejlesztések (Budapest VIII. kerület)
  • 116. Képzési központ létrehozása (Budapest)
  • 117. Az EFOP-2.2.0-16-2020-00009 azonosító számú projekt keretében megvalósuló „Új Nemzeti Biztonsági Laboratórium fejlesztése” (Budapest IX. kerület)
  • 118. Egykori Első Katonai Biztosító Intézet székházának elbontott építéskori toronyszerkezeteinek, tetőgeometriájánakv isszaállításával megvalósuló ingatlanfejlesztési beruházás (Budapest VII. kerület)
  • 119. Konferencia Központ létrehozása (Budapest I. kerület)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik