Belföld

Ingujj-pólóban vacsorázott a horvát elnökkel Orbán Viktor a Pokol-szigetek egyikén

A 24sata olvasójának képe
A 24sata olvasójának képe
Hvar mellett találkoztak, nem éppen hivatalosnak tűnő módon.

A Telex szúrta ki a horvát 24sata olvasói fotóját arról, hogy péntek este együtt vacsorázott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Zoran Milanović horvát elnök. A hivatalos hangulatúnak nem mondható találkozó, amelyen a horvát közjogi méltóság fekete teniszpólóban, a magyar miniszterelnök feltűrt ingujjban vett részt, a Hvar melletti Pakleni, azaz Pokol-szigetek egyikén zajlott. (Az elnevezés, mint itt olvasható, többszörös félrehallásból adódik: a paklinának hívott, hajók kezelésére szolgáló fenyőgyanta Horvátország más részein pakol néven is fut, és már meg is érkeztünk.)

A 24sata szerint Milanović előszeretettel tölti szabadságait a Hvar-szigeti állami rezidencián, ahogy Orbán Viktor is visszatérő vendége Horvátországnak. 2020-ban arról beszélt, hogy „a magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát”.

Idén már csaknem két hete érkezett az első hír arról, hogy a texasi republikánus CPAC-kongresszus után egyből az Adriára vonulhatott szabadságán, ahol a szintén a Split melletti dalmát szigetvilág részét képező Vis szigeténél robbant le a csónakja, hogy egy szemfüles horvát újságíró segítse ki feleségével és testőrével együtt.

Kapcsolódó
Orbán: A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát
A miniszterelnök szerint gazdaságilag jobban mennek a dolgok Közép-Európában, mint nyugaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik