Belföld

Letartóztatták a férfit, aki fejszével és tapétavágóval támadt egy négyfős társaságra Tatabányán

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Letartóztatta a Tatabányai Járásbíróság azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt fejszével és tapétavágóval támadt egy négyfős társaságra az egyik tatabányai dohánybolt előtt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi ittasan belekötött egy négyfős társaságba, majd leütött egy nőt, s azzal fenyegette, hogy hozza a baltát és levágja a fejét.

Két férfi a nő segítségére kelt, de az elkövető őket is a fejük levágásával fenyegetett. A támadó ezután kivett egy fejszét a kocsiból, és azzal ijesztgetés céljából a társaság tagjai felé hadonászott. miközben azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!”.

Rövid idő elteltével a férfi ismét kiabálni kezdett, ezért többen köré álltak. Az elkövető  egy tapétavágó késsel az egyik férfi nyaka irányába vágott, miközben azt kiabálta neki, hogy „most meghalsz”.  A megtámadott férfi a nyaka elé tette kezét védekezés céljából, ezért a kés azon nyolc napon belül gyógyuló sebet ejtett, de cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető  július 27-én másokkal is agresszíven viselkedett. Az ügyben eljáró nyomozó bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a támadót. A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövető és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik