Belföld

Hat drogkereskedőt és féltucat tolvajt kapcsoltak le a Szigeten

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Főleg lopások és kábítószeres bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a hétfőn zárult Sziget fesztiválon. A  Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hat emberrel szemben kábítószer-kereskedelem gyanúja, tizenhét ellen pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Lopás miatt hat, garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy feltételezett elkövetőt állítottak elő a fesztivál területéről, ellenük büntetőeljárás indult. A BRFK közleménye szerint a fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel.

A rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára. A rendőrség egyenruhás állományának tagjai elektromos járművekkel láttak el szolgálatot, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egy hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrése érdekében.

A rendőrség közölte azt is, hogy csaknem 1600-an keresték fel a BRFK prevenciós pontját, ahol bűn- és balesetmegelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat, valamint tájékoztatást adtak a határvadászképzés és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőknek. A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik