Belföld

Tört-zúzott egy férfi Győrben, miután nem tudta elpasszolni aranyként a gagyi gyűrűjét – videó

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Garázdaság miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi idén tavasszal értékesíteni szeretett volna egy gyűrűt az egyik győri ékszerboltban. Az üzlet alkalmazottja azonban megállapította, hogy a gyűrű nem nemesfémből készült, és megtagadta a felvásárlást. Ezen a férfi annyira felháborodott, hogy azzal fenyegette meg az eladót, hogy „visszajön és kirabolja az aranyait”, majd felszólításra távozott az üzletből.

Ezt követően az utcán vezette le a dühét, s megrongált két térkődarabokkal nehezített vázát: az egyiket felvette és eldobta, a másikba pedig kétszer is belerúgott. Mindkét váza összetört, összesen tízezer forintos kár keletkezett.

A fiatal ugyan a cselekményt követően távozott a helyszínről, de később kétszer is visszament. Második alkalommal a becsmérlő magatartását a szomszédos üzlet egyik alkalmazottja fékezte meg, harmadik esetben pedig feltartóztatták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit.

Az ügyészség garázdaság miatt állítja bíróság elé a rongálót. A bűncselekményt a férfi a korábban fogolyszökés bűntette miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, ezért vele szemben halmazati büntetést kell alkalmazni.

 

Olvasói sztorik