Belföld

Filmbe illő módon csaptak le egy körözött bűnözőre az érdi buszon – videón az akció

police.hu
police.hu

Filmbe illő módon csaptak le egy közözött bűnözőre pár nappal ezelőtt egy menetrend szerint közlekedő buszon Érden. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz közeledett a busz, amikor sofőr észre vette a kissé távolabb lévő rendőrautót.

Először azt hitte, hogy közúti ellenőrzés zajlik, s gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet. A „Rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátra felé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak!

Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett. Az ülésből pillanatok alatt földre tepert célszemélyt megbilincselték, majd lekísérték a buszról. A buszsofőr még annyit mondott az utazók türelmét megköszönő rendőröknek: „dehogyis, én köszönöm!”

A sofőr és az utasok csak kapkodták a fejüket, szinte fel sem ocsúdtak, mire a rendőrök elhagyták a buszt. Az elfogott 38 éves, százhalombattai S. Ferenc ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. A börtön elől bujkáló férfit már keresték egy ideje a rendőrök, amikor megtudták, hogy a buszon ülve utazik. Három és fél év börtön vár rá egy lopás, két ittas járművezetés, valamint egy hamis vád vétsége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik