Belföld

KNYF: Vesztegetés lehet egy ebédmeghívás is

Súlyos árat kell fizetnie a meghívottnak is.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatott ki két pénzügyőrt és egy üzletembert. Július 22-én az egyik pénzügyőr előre tájékoztatta a nyírségi vállalkozót, hogy „váratlan” ellenőrzés lesz a pálinkafőzdéjében, így lehetőséget adott az esetleg fennálló szabálytalanságok, jogsértések megszüntetésére, a szankciók elkerülülésére.

Három nap múlva a pénzügyőr az előzetes értesítésnek megfelelően meg is jelent a kollégájával, elvégezték a váratlannak feltüntetett, de előre bejelentett jövedéki ellenőrzést. (A fotó a szemlén készült.) A  vállalkozó a figyelmeztetésért cserébe több fogásos ebédet biztosított, amelyet a pénzügyőrök elfogadtak, elfogyasztottak.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a pénzügyőröket és a vállalkozót. Ők lényegében ténybeli beismerő vallomást tettek, bár arra hivatkoztak, hogy a cselekményt nem tartották jogellenesnek. Szabadlábon védekeznek.

Az üggyel kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos személyeknek az eljárással kapcsolatban adott bármilyen – akár kisebb értékű – ajándék is jogtalan előnynek minősül, az bűncselekményként értékelendő. A korrupciós bűncselekmények

  • minden esetben szabadságvesztéssel büntetendőek,
  • a büntetési tétel független a vesztegetési előny mértékétől.

Ez a pálinkafőzős esetben a hivatalos személynél kettőtől nyolc évig, a vállalkozó vonatkozásában egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik