Belföld

Toroczkai László: Ez a mai nap ismét bohózat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

13 órakor kezdődött az a rendkívüli ülés a parlamentben, amit az ellenzéki pártok hívtak össze, és amelyen a kormánypártok nem vettek részt. A Fidesz és a KDNP ezt azzal indokolta, hogy az ellenzék hiteltelen,

Kanász-Nagy Máté, az LMP képviselője napirend előtti felszólalásában arról beszélt, a Fidesz és a kormány egyetlen képviselője sem vesz részt az ülésen, ami szerinte azt jelzi, ennyire veszik ők komolyan a magyar társadalom problémáit, pedig bőven lenne min vitatkozni az energia- és a klímaválság közepén. Rámutatott, a fakivágásokkal semmivel nem lehet enyhíteni a válság következményeit, arra az elmúlt 12 évben kellett volna felkészülni, ezért az LMP zöld fordulatot szorgalmaz. Többek közt leállítanák a Paks II beruházást, épületszigetelési programot indítanának és klímabérletet vezetnének be.

A párbeszédes Berki Sándor azt mondta, a kormány politikájának hibái mindig visszaütnek az állampolgárokra, ez most egyszerre történik. Szerinte Orbánék millióktól veszik el a létbiztonságot, és hiába próbálják külső tényezőkre fogni a krízist, ehhez az összes stratégiai döntésük vezetett.

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta, ez a mai nap ismét bohózat, mert a Fidesz, mint valami óvodában, bojkottálja az ülést. Hozzátette, ő azért vesz részt rajta, mert óriási bajban van Magyarország, ami az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikájának az eredménye.

Ez viszont szerinte nem csupán a mostani, hanem az előző kormányok hibája is. Emlékeztetett, most 27 százalék az áfa, ami botrányos, de a Gyurcsány-kormány alatt is 25 százalék volt.

Önök szerint ez rendben van? A DK-sok és az MSZP-sek emlékeznek-e, hogy kettőmilliárdról húszmilliárdra nőtt az államadósság az önök elődpártja miatt?

– tette fel a kérdést az ellenzéki képviselőknek, amire kisebb hangzavar tört ki a teremben.

Szerinte a Fidesz és a balliberális oldal kormányzását ismerhette meg az ország, de most végre itt van egy harmadik út, a Mi Hazánk.

Orbán Viktor nyaral, tehát teljesen feleslegesen jöttünk ma ide, mi szeptember elsejéig várunk arra, hogy a kormány a globális nagyvállalatokkal fizetteti-e meg az elszúrt politikai intézkedések árát. Ha a kormány megfogadja a javaslatainkat, akkor nincs okunk tüntetni és ilyen színjátékokban részt venni. A kérdés az, hogy önök is elkezdenek-e dolgozni vagy továbbra is cirkuszolni akarnak

– zárta a felszólalását.

Kunhalmi Ágnes feltette a költői kérdést, minek járt Orbán Putyinnak a nyakára, ha az áram- és a gázárakat nem tudja alacsonyan tartani? Szerinte a rossz szigetelés miatt sokan az utcát fűtik, de a lakásokban még mindig nincs elég meleg, a modernizálás elmaradása pedig azt eredményezte, hogy túlfogyasztás van.

A magyar családok nem fogják tudni kifizetni a rezsit, a kerületemben nemcsak a nagycsaládosok félnek, hogy nem fogják tudni rendezni a számlát, hanem a többgenerációs háztartások és az idősek is

– szögezte le.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint előbb vagy utóbb mindenki emlékezni fog arra, hogy a boltokban a Fidesz rossz döntéseit fizetik meg. Azt is mondta, arra is emlékezni fog mindenki, hogy a szociális katasztrófa előtt üres padsorok voltak a kormánypárti oldalon a parlamentben.

Arató Gergely úgy fogalmazott, az hogy a kormánypárti képviselők közül nincs az ülésen senki, azt mutatja, hogy a Fideszre nem számíthat az ország, mert most lenne szükség a vezetőkre. A magyar polgárok nagy része rettegve várja a rezsiszámlákat, és rémülten figyeli a megszorításokat. A DK készül, hogy számíthassanak rájuk a kormányváltás után a most rossz helyzetbe került emberek.

Orbán Viktor nem véd meg senkit és semmit a saját vagyonán kívül

– jelentette ki.

Amit a Fidesz családpolitika kapcsán eltervezett, az enyhén szólva nem sikerült, sőt nagyon rosszul sikerült

– mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, aki kiemelte: az Orbán-kormány pluszbevételt könyvelhet el a rezsiszámlák miatt. Beszélt arról is, hogy az alapvető élelmiszerek áfájára átmenetileg nulla százalékos kulcs kellene, majd a válság után öt százalékon lehetne maximalizálni.  A politikus azt is bírálta, hogy a bébiétel, a pelenka, a gyermekruha egész Európában Magyarországon adózik a legbrutálisabban. Egyúttal megjegyezte, hogy a kormánynak a tűzifa után sem lenne szabad áfát beszednie.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy már ennek az évnek az első felében is 800 milliárd forinttal több áfabevétel érkezett, mint amennyit a kabinet beszedni tervezett. Hozzátette, hogy a kormány jövőre pedig „egy kétezer milliárdos nagyságrenddel” több áfát akar beszedni, mint a válságot megelőző időszakban. A képviselő közölte, hogy a pártjuk a plusz kormányzati adóbevételek egy részéből finanszírozná a korábban felsorolt javaslatait.

Mivel a Fidesz és a KDNP nem volt jelen az ülésen, így a napirend egyetlen pontja sem volt tárgyalható és a napirend utáni felszólalások is elmaradtak. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke mindenkinek jó feltöltődést kívánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik