Belföld

Ittas sofőr zúzta szét a szalagkorlátokat az M3-ason

Nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe.

Két autó is épp arra haladt, de csodával határoson módon megúszták az ütközést. 

Mint kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas volt. Ezzel a videóval szeretné felhívni a figyelmet a közútkezelő, hogy az autósoknak minden esetben dönteni kell: isznak vagy vezetnek. Viszont volt pozitív része is a történetnek, ugyanis a baleset után azonnal megállt egy jármű, a sofőr kitette a vészvillogót, az elakadásjelző háromszöget és irányította a forgalmat.

Mindezt nagyon profin tette, ugyanis egy szolgálaton kívüli rendőr volt az illető, aki azonnal szolgálatba helyezte magát, ezért is volt rajta hatósági mellény. A gyors reagálásával a többi szakember kiérkezéséig segítette a közlekedőket, így nem történt további baleset a helyszínen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik