Belföld

Nyomoz a rendőrség a Hungaroringen egy brit fotóst felpofozó biztonsági őr ellen

24.hu
24.hu

Feljelentést tettek a rendőrségen a biztonsági őr ellen, aki felpofozott egy brit fotóst a Hungaroringen, számolt be a Telex. Az ügyben a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egy magyar tagja tett feljelentést a rendőrségen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság vétségének gyanúja miatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya

garázdaság vétsége miatt indított büntetőeljárás keretében nyomozást kezdett.

A Forma-1-es magyar versenyhétvége pénteki napján, a második szabadedzés alatt az egyik brit fotós, Mark Thompson és egy biztonsági őr keveredett vitába. A hírek szerint azért, mert a fotóriporter szeretett volna bejutni a pálya olyan részére, ahova elméletileg beléphetett volna, de a sportbírók utasítására ezt a biztonsági szolgálat embere nem engedte, és ezt tette szóvá ingerülten. A biztonsági őr ezután megütötte a fotóst, akinek felszakadt a szája.

Mark Thompson saját maga számolt be a történtekről, több fénykép is bizonyítja, hogy összetűzésbe keveredett egy férfival, némelyik képen pedig már a szája is vérzik.

A magyar biztonsági őr barátságos arca, miután felpofozott (az ajkam láthatóan felszakadt)

– írta a fotós.

A Blikk kérdésére a Hungaroring Sport Zrt. kommunikációs osztálya elmondta,

pénteken este, valamint szombaton reggel is egyeztetést tartottak a magyar és a külföldi biztonsági szolgálat vezetői, a Forma-1 sajtófőnöke és a sportszakma legfontosabb emberei. Utánajártak a történteknek és megállapodtak a helyes viselkedési formákban az F1-es eseményen, amit minden érintett félnek be kell tartania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik