Belföld

A rendőrség helyszínelt a Tarna vizét kiszivattyúzó borászatnál

A rendőrség is vizsgálni kezdte, hogy miért apadt el a Tarna patak vize. A kápolnai önkormányzat alpolgármestere, Szalóki Péter a 24.hu-nak azt mondta, hogy a nyomozók kedden hatósági tanú jelenlétében helyszíni szemlét tartottak annál az aldebrői borászatnál, amely saját ültetvényeinek öntözésére szivattyúzta ki a vizet.

Szalóki Péter volt az egyik tagja annak a csapatnak, (az akcióról készült videó már 1,2 millió megtekintésnél tart) amely a múlt hét végén Kápolnáról indult, hogy felkutassa a Tarna gyors kiszáradásának okait. Miután kiderült, hogy a patak felsőbb szakaszán még van víz a mederben, az aldebrői részen alaposabban körülnéztek. Ekkor találtak rá egy illegális duzzasztógátra, amelyhez nagy teljesítményű szivattyút is kiépítettek. Szalóki szerint a gáthoz érkezve azt látták, hogy a patakban lejjebb alig maradt víz, a szőlőbirtok ültetvénye viszont a kánikulában is tocsogott a sártól.

A kápolnai csapat összetűzésbe került a borászat tulajdonosaival, és végül önhatalmúlag elbontotta a vízfolyás útjából a gátat. A rekord alacsony vízhozam azonban már nem volt elég ahhoz, hogy újra megtöltse az utóbbi hetekben teljesen kiszáradt medret.

Google Street View és Olvasónk A Tarna Kápolnánál, 2022. június-július.

A szivattyút működtető Tóth és Tóth Pincészet körül a történtek miatt politikai vihar alakult ki. Hétfőn Mirkóczki Ádám egri polgármester bojkottot hirdetett a borászat termékeire. Mirkóczki a Facebook oldalán jelentette be, hogy az ökológiai katasztrófa miatt kezdeményezi a közgyűlésben, hogy tiltsák ki boraikat a város rendezvényeiről.

Kedden aztán a Fidesz is ringbe szállt. Oroján Sándor elítélte Mirkóczki nyílt színi kiállását a cég ellen. A Fidesz egri politikusa szerint Mirkóczkinak nem volt joga elítélni egyetlen borászatot sem, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Az egri Fidesz-frakció vezetője kifejtette, hogy elítélnek minden olyan cselekményt, amely a törvénnyel, a jogszabályokkal ellentétes, de – mint írta –, amennyiben bebizonyosodik, hogy az aldebrői borászat hibát követett el, netán bűncselekményt, „meg fogják kapni méltó büntetésüket, mert Magyarországon a hatóságok teszik a dolgukat”.

Oroján fellépése után tovább gyűrűzött az ügy: a Demokratikus Koalíció helyi szervezete is közleményt adott ki. Az Egerinfo cikke szerint ebben leszögezték, hogy „teljes vállszélességgel támogatják a polgármester bojkottját”.

A DK szerint „ritkán adódik arra példa, hogy egy város első embere nyíltan állást foglaljon egy ilyen mérvű ökológiai katasztrófa ellen, főleg, ha azt egy NER-közeli csoport okozta”. Az ellenzéki párt arra kérte Eger önkormányzati képviselőit, hogy a következő ülésen támogassák az előterjesztést, álljanak ki a Tarna mellett.

A 24.hu megkereste a Tóth és Tóth Pincészetet a bojkottal kapcsolatban, de azt írták, hogy a hivatalos vizsgálat lezárultáig nem nyilatkoznak. Korábban a cég közösségi oldalán azt írták, hogy jogszerűen használták a Tarna vizét, a vízhiányt pedig a hónapok óta tartó súlyos aszály okozta, nem ők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik