Belföld

Németh Zsolt szerint nem a fajvédő részek voltak az Orbán-beszéd legfontosabb üzenetei

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A Hír Tv stúdiójában világította meg a hétvégi Orbán-beszéd mélyebb rétegeit Németh Zsolt, kormánypárti képviselő, aki szombaton a kormányfő mellett ülve hallgatta végig a később kemény kritikákat kiváltó gondolatokat.

Kapcsolódó
„Rasszista kijelentéseket tett” – erős román reakciók érkeztek a hétvégi Orbán-beszédre
Több román politikus és médium is reagált Orbán Viktor, komoly hullámokat vető hétvégi beszédére.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint kiderült, hogy

  • a magyar miniszterelnök tudja, hogy mit miért csinál, és van víziója ebben a rendkívül nehéz helyzetben.

Szerinte tabudöntögető megállapítások hangzottak el Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői előadásában, például az, hogy ennek a háborúnak a diplomácia fog véget venni, azaz Amerika és Oroszország nélkül nem lesz béke Ukrajnában.

Németh Zsolt szerint a kormányfő éves irányadó beszédét mindig Tusványoson mondja el, az elhangzottakért pedig mindig kap kritikákat is. Ezek azonban – tette hozzá – sokszor félreértésből fakadnak.

A műsorban a politikus, de a műsorvezető sem ejtette ki a fajvédő szót, enélkül beszélgettek a kritikákról, amelyek Németh szerint borítékolhatóak voltak.  

Németh Zsolt végül azt állította, hogy egy Európa-párti beszédet hallhattunk és azt a célt szolgálja, hogy immáron az elkövetkezendő időszakban próbálja felülvizsgálni Európa a saját megközelítését, egy újratervezésre van szükség a háború kérdésében és Orbán Viktor ebben a kérdésben próbált a maga részéről hozzászólni ehhez a kérdéskörhöz.

Az interjú itt tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik