Belföld

Vádat emeltek az ittasan, kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozó férfi ellen

24.hu
24.hu

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki ittasan, kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott februárban a 36-os úton Nagycserkesznél – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szilágyi László – a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratát ismertetve – azt írta, a járművezetéstől ittas vezetés miatt már korábban eltiltott férfi február 5-én éjjel autóval 17 éves társával és a 25 éves sértettel Tiszavasváriba ment szórakozni. Ott a vádlott és fiatalkorú társa alkoholt fogyasztott. Hazafelé az autót a 25 éves férfi vezette, és bár ő nem ivott, Nagycserkesz közelében lesodródott az útról. Emiatt a vádlott – ittassága ellenére – átvette a vezetést, a sértett pedig az anyósülésre ült át.

Buj felé tartva a sofőr gyorshajtása és ittassága miatt az autó megcsúszott a nedves úton, átsodródott a szemközti oldalra, majd az árokba hajtva fának ütközött. A sértett kirepült a gépkocsiból és a helyszínen meghalt, társai kisebb sérüléseket szenvedtek

– ismertette a szóvivő. Megjegyezte: a balesetet egy arra haladó másik sofőr is látta, segíteni próbált, de előbb a vádlott és társa letagadta, hogy rajtuk kívül más is volt a járműben, majd agresszíven lépett fel a segíteni szándékozóval szemben, aki így a kocsijából volt kénytelen telefonálni a mentőknek és a rendőröknek.

A két férfi nem várta meg a hatóságokat, gyalog elindultak Nyíregyháza felé. Amikor a helyszíntől távolabb megtalálták a rendőrök őket, mindketten letagadták a balesetet, később pedig azt állították, hogy a sértett vezetett.

A vádlott közepesen ittas volt, és kábítószert is találtak a szervezetében

– mondta Szilágyi László.

A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettével és kábítószer-birtoklás vétségével vádolt férfinek nem ez volt az első ilyen esete, korábban figyelmetlenség miatt okozott közúti balesetet és akkor is elhagyta a helyszín anélkül, hogy segítséget nyújtott volna – közölte a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik