Belföld

Testfelületének a 35 százaléka megégett a nőnek, akit felgyújtott a volt párja, mert szakított vele

Getty images
Getty images

Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki nem tudta feldolgozni, hogy a párja szakít vele, ezért gázolajat öntött rá és meggyújtotta.

A nő tavaly tavasszal közölte a párjával, hogy szakít vele. A férfi egy áprilisi éjszaka az exe lakásában tartózkodott. Vitatkoztak, majd reggel a férfi kocsiba ült és elment. A terhelt nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért elhatározta, hogy végez a volt barátnőjével.

Ennek érdekében gázolajat szerzett, majd azt kannában elvitte a volt párja házához. A nő az ajtóban állt, a férfi odament hozzá, lelocsolta a gázolajat, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a nő ruháját.

A nő igyekezett eloltani a tüzet, amiben a férfi megpróbálta megakadályozni. A nő végül be tudott szaladni a lakásba, ahol a fürdőszobában vízzel és kézzel eloltotta a testén és ruházatán égő lángokat. Kérte a férfit, hogy értesítse az egyik barátnőjét. A férfi eleget tett a kérésnek, elment a barátnőért és elvitte az áldozathoz, akit később a barátnő szállított kórházba.

A férfi bántalmazásától a nő a teljes testfelszín kb. 35%-át érintő II-III. fokú égési sérüléseket szenvedett el, azokkal összefüggésben gyulladásos, fertőzéses szövődmények, szeptikus állapot, többszervi elégtelenség alakult ki, ami a kezelések hatására rendeződött. A nőnél közvetlen életveszélyes állapot jött létre, sérülései alkalmasak lettek volna a halál előidézésére.

A vádlott cselekménye előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas. A bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik