Belföld

Csokit adott egy pedofil a hétéves kisfiúnak, hogy ne árulja el az apjának, miket művel vele

Szexuális erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azt az 51 éves férfit, aki rendszeresen fajtalankodott a tulajdonos fiaival egy sárospataki tanyán.

A bűncselekménnyel vádolt férfi szívességi lakáshasználóként lakott a tanyán, ahol elvégezte a ház körüli munkákat, és a két kisfiú ellátásában is segédkezett.

A ház egyik lakrészében a tanya tulajdonosa élt 7 éves és 11 éves gyermekével, akiknek az édesanyja már korábban meghalt. Az időközben szintén elhunyt háztulajdonos mentális és szenvedélybeteg volt, ezért különböző gyógyszereket szedett, amelyekre alkoholt ivott. Ilyenkor elaludt és lényegében öntudatlan állapotba került. Ezeket a helyzeteket használta ki a pedofil férfi.

Behívta a hétéves kisfiút a szobájába és rendszeresen szexuális cselekményeket végzett a sérelmére. A gyermek azért nem szólt az édesapjának az esetekről, mert minden egyes ilyen cselekmény után csokit kapott a vádlottól, valamint tartott attól, hogy ha ezeket elmondja, akkor az édesapja bántani fogja.

– közölte az ügyészség, hozzátéve, a férfi a nagyobbik kisfiút is többször bántalmazta szexuálisan, de amikor a gyermek már határozottan ellenállt, akkor nem folytatta tovább a cselekményét, mert félt attól, hogy lebuktatja a gyerek.

Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a férfire azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint indítványozta: véglegesen tiltsák el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végezné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik