Belföld

Tízezrekkel többe kerül egy külföldi nyaralás a gyenge forint miatt, mint egy éve ilyenkor

Hristo Rusev / NurPhoto / Getty Images
Hristo Rusev / NurPhoto / Getty Images
És ebben még nincs benne a szállás, a repülőjegy, továbbá elég nagyvonalúak voltunk a számolást illetően.

Szerda délután újabb mélypontra süllyedt a forint, egy óra után már 416 forintot is kértek egy euróért, és a helyzet csütörtökre sem lett sokkal jobb. Az árfolyam-növekedésnek számos negatív hatása van, ami begyűrűzik a mindennapjainkba – ebből csak az egyik a külföldi nyaralás, ezzel foglalkozunk ebben a cikkben. A romló forint miatt még jobban a zsebünkbe kell nyúlni, ha külföldön szeretnénk eltölteni pár napot – kíváncsiak voltunk arra, számszerűsítve mit jelent ez, így megnéztük, mennyivel kell többet fizetni egy ötnapos párizsi útért akkor, ha a családunkkal megyünk, illetve akkor, ha csak a párunkkal. Az előbbi esetben 44 ezer, az utóbbinál 35 ezer forint a különbség a képzeletbeli költéseink alapján, de ha a családdal Disneylandbe is elmennénk, akkor a 44 ezresből hirtelen 73 ezer forintos differencia lesz.

Ráadásul a ceruzánk elég vékonyan fogott:

  • Ugyanakkora árakkal számoltunk idén és tavaly júliusra is, pedig ha az inflációt is figyelembe vesszük, a tavalyi árak nemcsak az árfolyam miatt lennének alacsonyabbak, így a két év közti különbséget is növelnék.
  • A repülőjegyek, illetve a szállások ára is változott, ezekkel mi a példánkban nem számoltunk.
  • Napi három étkezéssel kalkuláltunk, azokat reális árral vettük figyelembe, napi egy fagyival/desszerttel számoltunk – számításainkban még egy egyébként nem ritka italozás sincs benne.
  • Ráadásul a jelenlegi helyzetre 410 forintos euróval számoltunk – szerdán és csütörtökön már ennél is gyengébb volt az árfolyam.

Két gyerekkel 2021 júliusában 281 ezer forintból lehetett kihozni egy elképzelt ötnapos családi nyaralást Párizsban „kötelező” programokkal, ez most 326 ezer forintba kerülne. Ha a Disneylandet és a Versailles-i kastélyt is meglátogatnánk, még nagyobbra nyílik az olló: a 2021-es 461 ezer forintot 73 ezer forinttal kéne kipótolni a fizetőeszközünk gyengülése miatt.

A modellünk szerint első nap repülővel érkezünk a Charles de Gaulle repülőtérre, ahonnan bár vonattal is eljutunk a fővárosba, mi a legolcsóbb verziót választottuk, a kéteurós buszutat. Ez a családnak 8 eurójába, azaz 3300 forintjába kerül. Az ebéd alatt szinte minden nap valami hideget (szendvics, bagett, valamilyen egyszerű streed food) értünk, míg a vacsorák esetében éttermekben gondolkodtunk. Az előbbire fejenként 5 euróval számoltunk, az utóbbira pedig jellemzően 17 euróval. Az ötnapos bérlet is megdobja a költségeket: hiába olcsóbb a két gyereknek a tömegközlekedés, összesen öt napra 47 ezer forintot kell fizetni érte a tavalyi szűk 41 ezerrel szemben. A desszertekre két euróval számoltunk fejenként, ami elég visszafogott, tekintve, hogy 820 forintból itthon is egyre kevesebb helyen jön ki két gombóc fagyi például.

A Louvre-ba a gyerekeknek ingyenes a belépés, így csak a két felnőttnek kell fizetni összesen közel 14 ezer forintot. A második naphoz tüntettük fel, de igazából az egész útra számoltunk százeurós büdzsét olyan dolgokra, amiket kint veszünk meg: ruha- vagy ajándékboltokban hagyott pénzre kell itt gondolni.

A harmadik nap költségeit a Disneyland-látogatás dobja meg, ha valaki azt kihagyná, közel kétszázezer forintot spórol, ugyanis a vonatút oda-vissza bő hatezer forint, míg a belépők 181 ezer forintba kerülnek a családnak. (Tavaly ilyenkor 25 ezer forinttal kevesebbet kellett értük fizetni változatlan eurós ár mellett.)

Versailles-ba is vonattal érdemes leginkább menni, oda-vissza 8-8 euróba kerül, ami mai árfolyamon bő hatezer forint. A Louvre-hoz hasonlóan itt sem kell fizetni bizonyos életkorig, feltételezve, hogy két kisebb gyerekkel megyünk, csak a felnőttek belépőjét kell kifizetni, ami közel 15 ezer forint. A nap végén szuvenírekre is költünk összesen 30 eurót – ez most 12 300 forintot jelent, míg tavaly ilyenkor bő tízezerbe került.

Made with Flourish

A páros utazásnál kicsit módosítottunk a programokon: kikerült belőle a Disneyland-látogatás, bekerült viszont az Eiffel-torony. Az ételeket, a bérletet értelemszerűen itt már csak két főre számoltuk, az ingyenes gyerekjegy miatt viszont például a Louvre-költség változatlan. Szállás és repülőjegy nélkül az ötnapos párizsi kirándulás 260 ezer forintba kerülne az idén, 15 százalékkal többe, mint 2021 júliusában. Az Eiffel-toronyba a belépőjegy 20,5 euróba (bő 8 ezer forintba) kerül, ráadásul ez nem is a legdrágább, ezzel ugyanis egy jó részen lépcsőzni kell.

Táblázatunk alján a nyilakkal tud léptetni, így megnézheti nemcsak az összesen sorokat, de a további napok adatait is.

Made with Flourish

Ajánlott videó

Olvasói sztorik