Belföld

Nem értette a nagyothalló papa, mit magyaráz az unokája apja, közelebb ment, agyba-főbe verték

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Minden ok nélkül agyba-főbe verte a volt élettársa apját egy Nagyatád közelében élő férfi.  A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé őt.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi a volt párjával közös, – anyjával és annak szüleivel lakó – kisgyermekét látogatta meg tavaly augusztusban.

A ház udvarán tartózkodó férfi a látogatás végén minden ok nélkül szidalmazni kezdte a nagyothalló, idős férfit, aki a vádlott közelében, a teraszon pihent. A nyugdíjas nem értette, hogy mit mondott neki az unokája apja, ezért odament hozzá. Az indulatos terhelt ekkor ököllel többször fejen ütötte az idős férfit, majd a földre lökte és fejbe rúgta, végül az utcán parkoló kocsijába ült, és elhajtott.

A nagypapa másnap fájlalta a fejét, szédült, s nehezen kapott levegőt, ezért a hozzátartozói kórházba vitték. Az idős férfi hat-nyolc hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, mivel a koponyáján vérömleny alakult ki, valamint keményagyhártyájánál is vérgyülem képződött. Az életveszélyes állapot elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért az elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik