Belföld

A Megoldás Mozgalom jelöltje Hugyagon lett önkormányzati képviselő

MTI / Czeglédi Zsolt
MTI / Czeglédi Zsolt

Bár az áprilisi parlamenti választás eredményét pozitívan értékelték a Megoldás Mozgalom vezetői, és elkötelezettek voltak, hogy folytatják a munkát, amit megkezdtek, az utóbbi hónapokban nemigen lehetett hallani híreket a párt felől. Ehhez képest most arról ír az Azonnali, hogy a hétvégi időközi választás mérföldkő Gattyán György mozgalmának történetében, hiszen a Nógrád megyei Hugyagon megválasztották a MeMo első önkormányzati képviselőjét Sopotnik László személyében.

A 800 fős településen azért kellett időközit tartani, mert az előző vezetés közel 350 millió forintnyi unióstámogatással nem tudott elszámolni. Miután az ügyre fény derült, a polgármester lemondott, és „anyagi megfontolásból Németországban vállalt munkát” – emlékeztet a lap.

A polgármesteri címet a független jelöltként induló Baranyai Béla nyerte el, maga mögé utasítva a Fidesz és az ellenzék által támogatott jelölteket is. Az időközin továbbá négy képviselő jutott még mandátumhoz, közülük a MeMo által indított Sopotnik a második legtöbb voksot kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik