Belföld

Ráhúzta a robogósra a kormányt a sofőr, óriási bukás lett belőle

Hatalmasat esett egy robogós Budapesten a IX. kerületben, miután egy figyelmetlen sofőr ráhúzta a kormányt, szúrta ki az Index a Bp-i Autósok felvételét.

A videót még június 30-án vették fel, egy a balesetben nem érintett kocsi fedélzeti kamerája rögzítette, ami a Nagyvárad térről tartott a Soroksári út felé a Haller utcán. A Mester utcánál haladt, amikor elhajtott a sárga Suzuki és a robogós mellett. A felvétel készítője a Bp-i Autósoknak azt mondta, előtte egy másik kocsi, azelőtt pedig két kerékpáros haladt. Az előtte haladó sofőrt zavarta a biciklisek lassú tempója, ezért a kormányt rángatva kezdett manőverezésbe.

A sofőr ekkor hallotta meg a csattanást a háta mögül.

Ezután azonnal lehúzódott a jobboldali sávba, a vészvillogót is kirakta. Miután meggyőződött róla, hogy mindenki rendben van, továbbhajtott.

A felvétel rögzítője szerint a baleset oka puszta figyelmetlenség lehetett, amit a meleg idézhetett elő leginkább. Szerinte a suzukis a kormányrángatás előtt nem a türköt nézte, hanem az előtte lévőket, ezért biztos a figyelmetlenség és a kapkodás okozta a bajt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik