Belföld

Videóhívás közben maszturbálgatott egy férfi egy bácsalmási kávéház teraszán

police.hu
police.hu

Videóhívás közben maszturbálgatott egy férfi az egyik bácsalmási kávéház teraszán. Amikor a pincér ezt észrevette, azonnal értesítette a főnökét, aki megkérte a szatírt, hogy fejezze be, amit csinál és távozzon.

Ennek ellenére a férfi továbbra is ottmaradt és szidalmazta a dolgozókat. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 41 éves madarasi lakos olyan részeg volt, hogy a rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba szállították. Másnap szeméremsértéssel gyanúsították meg az egyenruhások.

police.hu

De nem csak ez volt a férfi rovásán: később egy teherautót kötött el az egyik madarasi telephelyről. Nem volt nehéz dolga, mivel a jármű nyitva volt és benne volt az indítókulcs. Már Katymárnál járt, amikor az éppen ott dolgozó tulajdonos mellett elhaladt a gépkocsijával.

Ekkor a tulaj azonnal kocsiba ült és a nyomába eredt. Nem sokkal messzebb sikerült megállítani a férfit, majd értesítette a rendőröket. A járőrök kiérkezésééig próbálta maradásra bírni a tolvajt, amitől az bedühödött, többször megütötte és a teherautó egyik ablakát is betörte.

A rendőrök elfogták és előállították az elkövetőt, akinek ezeken kívül két biciklilopásért is felelnie kell. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatását. Neki szeméremsértés mellett jármű önkényes elvétele, rongálás és kétrendbeli lopás miatt is felelnie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik