Belföld

Megvan, ki lehet 12 év után az Állami Számvevőszék új elnöke

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága – közölte a testület fideszes elnöke szerdán az MTI-vel. Bánki Erik, az ÁSZ elnökét jelölő eseti bizottság vezetője azt mondta, két jelölés érkezett a bizottsághoz: a Fidesz-KDNP Windisch Lászlót, a Mi Hazánk pedig Kiss Ferenc könyvelőt jelölte. A többi ellenzéki párt a posztra nem állított jelöltet, mert az eseti bizottságban nem volt képviseletük.

Az ÁSZ-elnöknek javasoltakat szerdán hallgatta meg a testület, Windisch László jelölését öt, Kiss Ferencét mindössze egy szavazattal támogatták – számolt be a hírügynökség.

Bánki szerint Windisch esetében a bizottság egyértelmű megerősítést kapott arra, hogy a jelölt kiválóan alkalmas egy ekkora szervezet vezetésére, hiszen egész életében pénzügyi ellenőrzési területen dolgozott.

Az ÁSZ július elején leköszönő elnökéről, Domokos Lászlóról, aki 2010 óta vezeti az intézményt, utóbbi ugyanakkor biztosan nem volt elmondható, hiszen ő 1998 és 2010 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként politizált. Mielőtt az ÁSZ elnöke lett, a békés megyei Szarvas térségének volt egyéni országgyűlési képviselője.

Windisch László ezzel szemben az adóhivatalnál kezdte a karrierjét, majd később a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként vezette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.

Bánki Erik szerint meggyőző, ahogy Windisch az ÁSZ irányítását elképzeli: kevesebb, de mélyebb és átfogóbb ellenőrzést szeretne, illetve megerősítené az ÁSZ támogató szerepét annak érekében, hogy minél kevesebb hibával működjenek az általa ellenőrzött szervezetek. Egy modern auditor- és tanácsadó társaságként szeretné működtetni az Állami Számvevőszéket – foglalta össze Bánki Windisch László szavait.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn hallgatja meg a jelöltet, és ha alkalmasnak találják, akkor még aznap szavazhat róla a parlament. Az ÁSZ elnökét a képviselők kétharmados többséggel, titkos szavazással választják meg 12 évre.

Bánki szerint a Mi Hazánk jelöltje, Kiss Ferenc végzettségét tekintve megfelelő lenne a posztra, saját könyvelőcéget vezet, de nincs tapasztalata nagyobb létszámú szervezetek vezetésében.

Arra a kérdésre, miért csak egy ellenzéki tagja van az ÁSZ elnökét jelölő eseti bizottságnak, Bánki Erik azt mondta, a testületbe a többi ellenzéki frakció is jelölhetett volna tagokat, de nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik