Belföld

Megvan a jogerős ítélet az ózdi csordást agyonverő tinik ügyében

police.hu
police.hu

Megszületett a jogerős ítélet azoknak a kamaszoknak az ügyében, akik 2018 augusztusában agyonvertek egy csordást a saját pásztorbotjával Ózdon. Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője lapunk megkeresésére azt mondta, hogy a táblabíróság nem látott okot a kamaszok büntetésének enyhítésére.

Az ügy elsőrendű vádlottját, az elkövetéskor 16 éves fiút tíz év szabadságvesztésre ítélték jogerősen is társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben és kifosztás miatt. A másik két 12 és 14 év közötti fiú pedig jogerősen is négy-négy év javítóintézeti nevelést kapott.

A vádirat szerint a három fiatal elment a csordás által használt, Ózd-Susa településen lévő lakókocsihoz. Beszélgetni kezdtek, majd a férfi adott egy ezrest a fiataloknak és elküldte őket borért, 600 forintért hoztak két liter bort, a férfi zsebében tartott pénztárcában pedig maradt még 650 forint.

Mindannyian ittak a borból és a lakókocsiban lévő pálinkából. Az italozás során a sértett súlyosan lerészegedett. Közben a lakókocsiban beszélgettek, zenét hallgattak, majd a pásztor a szarvasmarhákat elhajtotta egy domboldalra, ahová a tinik is követték.

Ekkor a 16 éves fiúnál volt a csordás pásztorbotja, illetve másik két társánál is volt egy-egy réten talált kisebb bot, amelyekkel az állatok terelésében segédkeztek. Nem sokkal később a társaság tagjai között vita támadt. Ekkor a legidősebb fiú puszta kézzel, majd a pásztorbottal a férfire támadt és többször fejbe vágta, illetve ököllel is többször megütötte, társai pedig karóval verték a férfi felsőtestét, miközben azt kiabálták neki, hogy “meghalsz kutya”.

Amikor a férfi a földre esett, a harmadrendű vádlott nagy erővel többször is mellkason taposta. A bántalmazást követően a fiatalok a sorsára hagyták a pásztort. Másnap reggel egy szomszéd észlelte a domboldalon szanaszét lévő állatokat és amikor a csordást nem találta a lakókocsiban, értesítette a munkaadóját, akinek a fia ment ki a helyszínre és talált rá az elhunytra.

A mai tárgyaláson csak a legsúlyosabb büntetést kapó kamasz jelent meg, de ő sem mondott semmit az utolsó szó jogán. A Debreceni Ítélőtábla csak részben változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét. Álláspontjuk szerint a kamaszok társtettesként, különös kegyetlenséggel követték el az emberölést.

Nem igazolható azonban minden kétséget kizáróan az, hogy másodrendű vádlott részt vett volna a csordás kifosztásában is, hiszen a férfi pénztárcáját a legidősebb fiú vette el és adta oda a harmadrendű vádlottnak. Ezért őt ebben a vádpontban felmentették. A táblabíróság nem látott okot az ítélet súlyosítására, de enyhítésére sem, és a büntetés kiszabásában helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik