Belföld

Elnapolták az előkészítő ülést a Katzenbach-gyilkosság ügyében

police.hu
police.hu

Pénteken az előkészítő üléssel megkezdődött, jobban mondva csak meg megkezdődött volna annak az előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsított három férfinek a büntetőpere, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték Katzenbach Imrét több, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Curtis testvérének, Sz. Lajosnak és társainak a meghallgatására végül nem került sor, mert az egyikük védője azzal indított, hogy a Pécsi Törvényszékre helyezzék át az ügyet.

Elnapolták az előkészítő ülést, mert az egyik vádlott ügyvédje azzal az indítvánnyal állt elő, hogy nem a területileg illetékes törvényszék jár el az ügyben, mert Baranyajenőn történt az eset. Ezt az indítványt a Fővárosi Törvényszék elutasította, de ezt megfellebbezték. A fellebbezés ügyében a Fővárosi Ítélőtábla hoz majd döntést

– mondta lapunknak Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A megalapozott gyanú lényege szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízta az 50 éves H. Attilát a volt futballista megölésével. Az 50 éves férfi elfogadta a megbízást, majd 2009 szeptemberében a Baranyajenő térségébe vitte az MTK volt labdarúgóját, ahol az elkövetésbe bevont Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe kioltotta Katzenbach életét.

A rendelkezésre álló információk alapján a vállalkozás vezetői azért kérték, hogy öljék meg a volt futballistát, mert több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. A megbízók attól is tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során Katzenbach terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan. A Fővárosi Főügyészség életfogytiglant kért a bűncselekmény elkövetését tagadó három férfire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik