Belföld

Békegalambok az Arena Mallban és a Mammutban (x)

Csatlakozz Te is a két bevásárlóközpont rendhagyó jótékonysági kezdeményezéséhez!

Egyedülálló jótékonysági összefogást indított júniusban a Mammut és az Arena Mall. A kezdeményezés célja, hogy vásárlóikkal együtt kiálljanak a béke mellett, és a Magyar Vöröskereszttel közösen támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború elől menekülő édesanyáknak és gyermekeiknek. A kezdeményezés idejére békegalambok is beköltöznek a két bevásárlóközpontba: a békevágyat szimbolizáló fehér origami galambok a Mammutban és az Arena Mallban elhelyezett különleges fák ágain kaphatnak helyet a vásárlók segítségével. Ha a jó ügyet Te is támogatnád, a segítség neked nem kerül semmibe, mindössze annyit kell tenned, hogy a vásárlásodról szóló blokkot regisztráltatod.

Az ukrajnai háború átszövi mindennapjainkat: a szomszédos országban zajló eseményeket tehetetlenül figyeljük hónapok óta. Az első sokkból felocsúdva sokan vagyunk, akiknek fontos a béke és az, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsünk a háború elől menekülőknek. Erre ad most különleges lehetőséget Magyarország két meghatározó bevásárlóközpontja, a Mammut és az Arena Mall: júniusi vásárlásainkkal mi is a jó ügy mellé állhatunk.

Origami galambokkal a békéért

A „Válasszuk a békét!” kezdeményezés a Mammutban és az Arena Mallban június 1–30. között tart. Hogyan csatlakozhatunk? Az első és legfontosabb, hogy a segítség nekünk nem kerül semmibe, adományt sem kérnek tőlünk. Ha támogatni szeretnénk a jótékony célú összefogást, mindössze annyit kell tennünk, hogy a két áruház bármelyikében történt, 10.000 Ft feletti vásárlásunk blokkját személyesen regisztráljuk az erre kijelölt pontokon. Az Arena Mall és a Mammut pedig vállalja, hogy vásárlásunk értéke után 1% adományösszeget ajánl fel és juttat el a Magyar Vöröskereszten keresztül a háború elől menekülő családok, édesanyák és gyermekeik megsegítésére.

https://www.youtube.com/watch?v=zkXrpzl8U1k

A béke iránti vágyunkat egy fontos, és mindenki számára világos üzenetet megfogalmazó szimbolikus gesztussal is kifejezhetjük: a bevásárlóközpontokban felállított fákra a béke klasszikus szimbólumát, egy origami fehér galambot helyezhetünk. Az Arena Mallba és Mammutba költöző sok-sok békegalamb pedig mindenki számára jól láthatóan megmutatja a két áruház és vásárlóik közös békevágyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik